Egyre többen ismerik, és elismerik a két kínai autómárkát a Jaecoot és az Omodát, amelyeket tavaly óta a Hovány Optimum Kft. forgalmazza Magyarországon. Bári-Polyák Alexandra a cég tulajdonosával beszélgetett a két autómárkáról, a kínai márkák jövőjéről, és arról, milyen egy nagy cégvezető fiaként érvényesülni a szakmában.
Bár a tavalyi szezon felsőházi küzdelmei alatt megfogadta, hogy nem ad interjút, a Lelátó láz házigazdáját mégis az a megtiszteltetés érte, hogy több mint két órán keresztül beszélgethetett a helyi és hazai futsal problémáit illetően dr. Vercz Tamással, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnökével. 10 év tapasztalata és az őszinte válaszok, reakciók: csak saját felelősségre!
A Kecskeméti TV nemrég indult sportos podcastjének legutóbbi vendége Herceg Attila, a KNKSE elnöke volt, akivel a rövid, lényegre törő beszélgetésben szó esett a női kézilabda helyzetéről, a vezetői feladatokról és nehézségekről, az idei szezonban kitűzött célokról és az igazolásokról is.
A Kecskeméti TV nemrég indult sportos podcastjének legutóbbi vendége Herceg Attila, a KNKSE elnöke volt, akivel a rövid, lényegre törő beszélgetésben szó esett a női kézilabda helyzetéről, a vezetői feladatokról és nehézségekről, az idei szezonban kitűzött célokról és az igazolásokról is.
Kecskeméten tartotta elnökségi ülését a Sportegyesületek Országos Szövetsége. Ennek kapcsán volt a Kecskeméti Médiacentrum podcast stúdiójának vendége dr. Deutsch Tamás, a szervezet elnöke és dr. Salacz László, országgyűlési képviselő. A beszélgetésből kiderül, mi teszi Kecskemétet a sport fellegvárává, milyen eredményekkel büszkélkedhet a parlamenti focicsapat és hol tart az unióban a Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló kezdeményezés ügye.
Deutsch Tamás, Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke és dr. Salacz László országgyűlési képviselő volt a Kecskeméti Televízió Közélet podcast műsorának stúdióvendége, akikkel Kozák Polett a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető főszerkesztője beszélgetett. Az interjúban sport- és európai uniós kérdések, valamint Kecskemét és térségének fejlődésére vonatkozó témák kerültek terítékre.
Kecskeméten tartotta elnökségi ülését a Sportegyesületek Országos Szövetsége. Ennek kapcsán volt a Kecskeméti Médiacentrum podcast stúdiójának vendége Dr. Deutsch Tamás, a szervezet elnöke és Dr. Salacz László, országgyűlési képviselő. A beszélgetésből kiderül, mi teszi Kecskemétet a sport fellegvárává, milyen eredményekkel büszkélkedhet a parlamenti focicsapat és hol tart az unióban a Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló kezdeményezés ügye.
Új podcast műsor a Kecskeméti Médicentrum kínálatában. Mától a sikeres Kvalitás magazin podcast formában is elérhető. Első adásban a műsorvezető a kecskeméti Mattesz Baby Spa alapítóival beszélget a híres Mattesz módszerről.
Új podcast műsor a Kecskeméti Médiacentrum kínálatában. Mától a sikeres Kvalitás magazin podcast formában is elérhető. Első adásban a műsorvezető a kecskeméti Mattesz Baby Spa alapítóival beszélget a híres Mattesz módszerről.
Lelátóláz Zéró adás
Vendég: Ferenczy Zoltán, a Kecskeméti Médiacentrum korábbi munkatársa, aki
38 évig volt a KTV alkalmazottja és 30 éven keresztül foglalkozott a kecskeméti
sportélettel.
Témák:
Karrierkezdet, fejlődés
Szakmai tapasztalatok
Kecskeméti kötődés
Boldog nyugdíjas évek
A Lelátóláz a sport minden arcát bemutató podcast. Nálunk egyformán helyet
kap az élsport világa, a profi versenyzés izgalmai, de a mindennapi mozgás, a
rekreációs sport és az egészségmegőrzés témái is.
Azoknak szól, akik megszállottjai a sportnak, ami szerves része az életünknek –
legyen az akár egy reggeli futás, vagy egy élvonalbeli bajnoki.
Sportrajongók figyelem, ma este indul a Kecskeméti Médiacentrum új podcast műsora, a Lelátó Láz! Ferenczy Zoltán június elején köszönt el a nézőktől, így Sportmagazin nem lesz a Kecskeméti Televízió műsorán, de a nézőink nem maradnak sport adások nélkül, mostantól egy fiatalosabb, modernebb formájú műfaj veszi át a megszokott magazin szerepét.
Deák Márk, a Kecskeméti Röplabda Club vezetőedzője járt 2024. március 11-én a KTV stúdiójában. A szakembert Ferenczi Zoltán szerkesztő-műsorvezető faggatta a klub Magyar Kupában elért harmadik helyezéséről.
Adamik Zoltánt, a Kecsekeméti Atlétika és Rugby Club vezetőedzőjét és tanítványát, Németh Mátyást látta vendégül 2023. november 27-én egy stúdióbeszélgetés erejéig Ferenczi Zoltán, a KTV Sportmagazin szerkesztő-műsorvezetője.
Dr. Kisjuhász Gyulát, a Műkertvárosi Sportcentrum vezetőjét invitálta stúdióbeszélgetésre 2023. november 20-án Ferenczi Zoltán, a KTV Sportmagazin szerkesztője, aki ebben az esztendőben immár 20 éve áll az intézmény élén.
Marko Sinik, a kecskeméti kosárcsapat szerb idegenlégiósa volt Ziccer című video-podcastunk második adásának vendége. A belgrádi születésű fiatal irányító az idei szezonban csatlakozott a Duna Aszfalt - DTKH Kecskemét gárdájához.
Ivkovic Stojan, KTE – Duna Aszfalt NB I-es férfi kosárlabdacsapat szakmai igazgatója volt a Sportmagazin stúdióbeszélgetésének vendége 2023. november 13-án. Ferenczi Zoltán szerkesztő-műsorvezető nagyon fontosmérkőzést követően beszélgetett vendégével, miután csapatunk legyőzte otthonában az Oroszlányt.
Ziccer címmel új sportpodcastot indított a Kecskeméti Médiacentrum. Első adásunkban Tóth Barnával, a Duna Aszfalt – DTKH Kecskemét fiatal kosarasával beszélgettünk.
Igaz, hogy a kosárlabdázástól magasabbra nő a gyerek, más sportok pedig lassíthatják a növekedést? Ha valaki 10 évesen kezd sportolni az már késő, hogy versenyszerűen űzze a mozgást? Egyáltalán mitől lesz valaki sikeres sportoló? Tények és tévhitek a sportolásról a Gyerekcipőben Podcast legújabb epizódjában.
Vágó Leventével, a Kecskeméti TE focistájával beszélgettünk a Hírös Podcast legújabb epizódjában. A KTE csapatkapitányát pályájáról, Kecskemétre vezető útjáról, itteni élményeiről és természetesen a Fradi elleni szombati meccsről kérdeztük.
Az óvodában még jó képet mutat a gyermek, aztán az iskolában mégsem tud jól teljesíteni. Nehezen megy az olvasás és az írás is, problémát jelent a betűk, szavak és számok felismerése. Hogyan segíthetjük a nehezen olvasó gyerekeket, erről szól Gyenes-Barta Gabi legújabb podcastja, amelyben Mongyi Kornélia logopédussal beszélget.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.