Címke: Ruszt József Stúdiószínház
Keresés
Rendezés
2025.09.24

MÚZSA (2025. szeptember 23.) Száz karácsony - ősbemutató

Szabó Borbála Száz karácsony című családtörténetét láthatja a közönség a Ruszt József Stúdiószínház színpadán szeptember 21-től, az évad első bemutatójaként. A vasárnap esti előadás volt a mű ősbemutatója. A Magyar Dráma Napján közönség elé kerülő művet Kovács Lehel, a színház művészeti vezetője állította színpadra. A dramaturg Tóth Kata volt. Az előadásban sajátos módon pereg az idő, és a 12 színész által megvalósított, szövevényes cselekmény kirajzolja nem csak a Koncz család történetét, de az ország elmúlt 100 évének meghatározó, sorsfordító eseményeit is.
2025.09.22

Száz karácsony - Ősbemutató a Ruszt József Stúdiószínházban

Egy különleges ősbemutató volt az idei első premier a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Szabó Borbála Száz karácsony című drámájából készült előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatta először a közönség Kovács Lehel rendezésében, a Ruszt József Stúdiószínházban. Száz karácsony története pereg le előttünk egy család életén keresztül telis-tele fájdalommal, örömmel, küzdéssel, kudarccal, ki tudja honnan merített erővel és gyarlóságokkal.
2025.09.19

Száz karácsony

Szabó Borbála, Száz Karácsony című drámáját viszik színpadra Kecskeméten, amelyet szombaton mutatnak be a Ruszt József Stúdiószínházban. Szabó Borbála drámája érzékenyen és játékosan vezet végig bennünket egy évszázadon.
2025.04.02

Hét nap előadás

Petra és Emma a két főszereplője a 7 nap c. darabnak, melyet kedden délután mutattak be a Kecskeméti Színház stúdiószínházban. A Nézőművészeti Kft. ifjúságnak szóló előadása, A 7 nap, az azonos című angol kortárs regényből készült, Scherer Péter rendezésében. Főszerepben Jankovics Anna és Kőszegi Mária. Jó lenne, ha többször is látható lenne a darab a színház programjában, mert témája nagyon aktuális.
2025.04.02

A Pilóta keksz két oldala – vendégelőadás az iskolai zaklatásról

Petra és Emma a két főszereplője a 7 nap c. darabnak, melyet kedden délután mutattak be a Kecskeméti Színház stúdiószínházban. A Nézőművészeti Kft. ifjúságnak szóló előadása, A 7 nap, az azonos című angol kortárs regényből készült, Scherer Péter rendezésében. Főszerepben Jankovics Anna és Kőszegi Mária. Jó lenne, ha többször is látható lenne a darab a színház programjában, mert témája nagyon aktuális.
2025.03.19

Elindult az idei SZÍN-TÁR

Hétfőn délután elkezdődött délután a 16. SZÍN-TÁR - Színművészeti Egyetemek Találkozója a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében. Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17 és 24 között.
2025.03.18

Kezdetét vette a SZÍN-TÁR

Hétfőn délután elkezdődött délután a 16. SZÍN-TÁR - Színművészeti Egyetemek Találkozója a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében. Öt magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be március 17 és 24 között.
2024.05.07

MÚZSA (2024. május 7.) Felhangolva. Bemutató a Ruszt József Stúdiószínházban

Megtartotta az évad utolsó bemutatóját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata. Május 3-án volt a premierje a Felhangolva című, műfaji meghatározása szerint mesés zenés evésnek, amelyben a színház kilenc művésze avatja be a nézőket életének fontos pillanataiba úgy, hogy a szálakból komoly mélységeket is felmutató, zenében elbeszélt emberi történet válik. A Felhangolva című előadást Kovács Lehel rendezte.
2024.05.02

Felhangolva

A 2023/24-es évad záróakkordjaként a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház péntek este bemutatta stúdiószínházában a Felhangolva című darabot, amelynek “mesés zenés evés” műfaji besorolása talán keveset, az előadás maga viszont annál többet mond. Örömzene, mélységek és magasságok – Kovács Lehel újra csodát tett.
2024.04.02

Autizmus világnapja a Kecskeméti Nemzeti Színházban

Április 2-án, az autizmus világnapján egy minden szempontból különleges előadás várta az érdeklődőket a Ruszt József Stúdiószínházban. A Ha megtapsolom a harangot témája az autizmus spektrumzavarral élő fiatal felnőttek egymásétól is eltérő, sokféle és egyedi világtapasztalata, kapcsolódásai: kapcsolódás a külvilághoz, egy másik emberhez, egymás belső világaihoz a felnőttkor küszöbén.