Címke: SBO
2025.02.10

Richter Anna Díj: a kecskeméti kórház csapata is esélyes a négymillió forintos nyereményre

Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat. A döntőben ott van a kecskeméti „Kórházi Kalauz” nevű csapat is, amelynek célja egy komplex betegedukációs csomag létrehozása.
2024.01.25

"Ezt a hivatást csak szenvedéllyel lehet művelni."

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) vezetésére 2023. december 1-től Tóthné dr. Agárdi Szilvia osztályvezető főorvosi kinevezést kapott. Agárdi Szilvia Kecskeméten született és töltötte gyermekkorát, 12 évig a Kodály Iskola tanulója volt. Az orvosi egyetemet Szegeden végezte, majd később aneszteziológiából és intenzív terápiából szakvizsgázott. Férjével három fiút nevelnek, így anyai teendői mellett nem kis kihívás számára egy ilyen fontos és nehéz területet vezetni, mint a sürgősségi. Szilvia azonban rengeteg tervvel és lendülettel rendelkezik.