Tovább robog előre az NBI-es férfi futsal bajnokság, hiszen januárban már Európa-bajnokságon lép pályára a magyar válogatott, és így a menetrendet fel kellett pörgetni. Hétfőn a Magyar Futsal Akadémia lesz a vendég a Messzi István Sportcsarnokban.
Megnehezítette a Kecskemét dolgát a Haladás, de sikerült a fontos győzelmet bezsebelni. Csütörtökön folytatás 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban a H.O.P.E. Futsal ellen.
A második félidőben sikerült felőrölnie a keményen küzdő pécsieket az SG Kecskemét Futsalnak, tegnap este a Messzi István Sportcsarnokban. A végeredmény a mienk javára 3-1 lett.
Koós Károly együttese hazai pályán javíthat a Nyíregyháza elleni, nagykülönbségű vereséget követően. Következő kihívójukkal hazai pályán csapnak össze. Kedvező hír, hogy a PTE-PEAC nem remekel túlzottan idegenben, míg az SG Kecskemét eddig mindkét hazai párharcát győzelemmel zárta.
Hétfőn nem várt, nagyarányú vereségbe futott bele az SG Kecskemét Nyíregyházán. A sebeket nincs azonban idő nyalogatni, hiszen csütörtökön már a PTE-PEAC lesz az ellenfél 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban.
A dobogó 3. helyén álló Nyíregyháza vendége lesz hétfőn az SG Kecskemét Futsal alakulata 18 órától. Sűrű a menetrend, hiszen csütörtökön már itthon lépnek pályára a kék oroszlánok a Pécs ellen.
Az SG Kecskemét Futsal a válogatott szünet után ismét hazai pályán bizonyíthat. Hétfőn 18:30-kor a Nyírbátort fogadják Koós Károly tanítványai a Messzi István Sportcsarnokban.
Szerdán 18:30-tól sorsdöntő meccset játszik Craiovában a férfi futsal-válogatott. A múlt héten 3-2-re nyertek Bencsik Rolandék, így nagyon közel vannak, hogy kiharcolják a kontinensviadalon való szereplést. A meccset az M4Sport is közvetíti majd.
Első alkalommal, hagyományteremtési szándékkal kerül megrendezésre 2025. szeptember 18-án (csütörtök) a Hírös ScoreGoal Futsal Cup Kecskeméten, a Dunszt Ferenc Sportcsarnokban (Katona József Gimnázium – bejárat a Serfőző utca felől.)
Végletekig kiélezett, kemény összecsapáson 4-3-ra nyertek az NBI 4. fordulójában a kecskeméti futsalosok. A győztes gólt 0,3 másodperccel a vége előtt szerezték meg a kék oroszlánok.
Az első két fordulóban nem sok babér termett a kecskeméti férfi futsalosoknak az NBI-ben, ám augusztus 25-én, hétfőn a fővárosban a Magyar Futsal Akadémia ellen javíthatnak mérlegükön.
Öreglaki Norbert két szezont játszott az SG Kecskemét Futsal kötelékében, majd két éven át a Nyíregyháza színeiben szerepelt. Most újra a hírös városi férfi NBI-es futsalosokat fogja erősíteni a 2025-26-os évadban.
Hétfőn második edzőmeccsét is lejátszotta az SG Kecskemét Futsal. A fővárosba utaztak Koós Károly tanítványai, ahol a nyáron megerősödött Újpest várta őket. A kiegyenlített összecsapás 4-4-es döntetlennel zárult.
Oroszlánként, óriási szívvel küzdöttünk, pedig ezer sebből véreztünk. A csoda elmaradt ezúttal, de le a kalappal a csapat minden tagja előtt. Köszönjük mindenkinek, aki hitt bennünk. A 2024-25-ös évadban is ezüstéremmel zárjuk a bajnokságot.
Dr. Vercz Tamás, a ScoreGoal Kecskemét Futsal ügyvezető elnöke május 26-án volt Sportmagazinunk vendége, ahol a csapat sikerei mellett a nehéz anyagi körülmények is szóba kerültek. A műsorból kiderült az is, hogy a döntőbe jutott csapatot csak egy szélesebb körű összefogás menthetné meg. Egy tegnapi közgyűlési döntés értelmében a csapat 8 millió Ft támogatáshoz jut.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.