A férfi futsal NB I. 8. fordulójában a veretlen Nyíregyházára látogattak Koós Károlyék. A házigazda gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a párharc sorsát, 18 perc alatt 6 gólt rúgtak a mieinknek, akik nem tudtak később sem válaszolni a hazai fölényre.
Egy hét múlva kezdődnek meg a férfi futsal NBI küzdelmei. Az SG Kecskemét a bajnoki rajt előtt egy héttel a Magyar Futsal Akadémiát fogadta, és magabiztosan nyertek a kék oroszlánok 5-1-re.
5 távozót és eddig 5 új érkezőt is bejelentett a ScoreGoal Kecskemét, mely a korábbi nehézségek ellenére július elején leadta a nevezését a 2025/26-os NB I-es bajnoki idényére. A klubvezetés áldozatos és kitartó munkájának köszönhetően megteremtette a feltételeket a következő szezonra, melyhez már az új játékosok is sorra érkeznek.
Öreglaki Norbert két szezont játszott az SG Kecskemét Futsal kötelékében, majd két éven át a Nyíregyháza színeiben szerepelt. Most újra a hírös városi férfi NBI-es futsalosokat fogja erősíteni a 2025-26-os évadban.
Oroszlánként, óriási szívvel küzdöttünk, pedig ezer sebből véreztünk. A csoda elmaradt ezúttal, de le a kalappal a csapat minden tagja előtt. Köszönjük mindenkinek, aki hitt bennünk. A 2024-25-ös évadban is ezüstéremmel zárjuk a bajnokságot.
Az utóbbi időszakban nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a ScoreGoal Kecskemét Futsal. Többek között erről is beszélt a KTV hétfői Sportmagazinjában dr. Vercz Tamás a sportszervezett ügyvezető elnöke. A műsorból kiderült az is, hogy a döntőbe jutott csapatot csak egy szélesebb körű összefogás menthetné meg.
Három fontos meccs vár az SG Kecskemét Futsalra a következő hetekben. Csütörtökön a jelentősen megerősödött Veszprém érkezik a Messzi István Sportcsarnokba. A 18 órakor kezdődő derbit az M4 is közvetíti, de arra kérjük a kecskeméti sportbarátokat, hogy lehetőség szerint a helyszínen támogassák a csapatot, hogy idén is döntőt játszhassanak a kék oroszlánok.
A hétfői, Haladás elleni siker után pénteken újabb komoly megmérettetés vár a listavezető SG Kecskemétre. A jó formában lévő Veszprém vendégei lesznek a kék oroszlánok 19 órai kezdettel. Az ütközetet az M4Sport élőben közvetíti.
Az SG Kecskemét Futsal a téli szünetre nyugodtabban mehetett, hiszen a címvédő Haladás mögött a 2. helyen helyezkednek el 34 egységgel a nevük mellett.
Aktuális ellenfelük, az MVFC Berettyóújfalu kevesebb pontot szerzett eddig, egészen pontosan 27-et, amivel még pont beférnek a felsőházba, ám mögöttük ott lohol a Nyírbátor és a budaörsi Aramis is.
A jövő héten két felsőházi derbit is vív az SG Kecskemét Futsal az NBI alapszakaszának hajrájában. Hétfőn a címvédő Haladással kezdenek a kék oroszlánok 18:30-as kezdéssel, majd pár nappal később Veszprémben lesz jelenésük.
Több játékosra sem számíthatott a kecskeméti stáb a 2025-ös esztendő első bajnoki összecsapásán a Berettyóújfalu ellen. A hírös városiak ennek ellenére is domináltak, és végül meggyőző sikert arattak. Győzelmükkel továbbra is a tabella 2. helyén állnak.
Több játékosra sem számíthatott a kecskeméti stáb a 2025-ös esztendő első bajnoki összecsapásán a Berettyóújfalu ellen. A hírös városiak ennek ellenére is domináltak, és végül meggyőző sikert arattak. Győzelmükkel továbbra is a tabella 2. helyén állnak.
A férfi U19-es futsal-válogatott a „Futsal Love” elnevezésű nemzetközi felkészülési tornán vesz részt 2024. december 3. és 7. között Vrnjacka Banjaban, Szerbiában. Az SG Kecskemét Futsal kötelékéből Hajnal Norbert kapott meghívást.
A 2024-es naptári évben az utolsó hazai meccsét vívja az SG Kecskemét Futsal november 22-én, pénteken 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban. A TFSE elleni bajnoki meccs több okból is fontos lesz.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.