A férfi kosárlabda NBI A-csoport alapszakaszának 19. fordulójában újra hazai pályán bizonyíthatnak Ivkovic Stojan fiai. A Kecskemét soron következő mérkőzését a tabellán 8. helyen álló Sopron ellen vívja holnap este a Messzi István Sportcsarnokban.
Közel egy hónap után ismét hazai pályán bizonyíthat a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A hírös városiak számára a hazai pálya jó ómen lehet, a sikerhez viszont jobb játékra lesz szükség, mint az előző két idegenbeli összecsapáson.
Élvonalban szereplő férfi kosárlabda együttesünk Sopronban, NB II-es labdarúgóink pedig Tiszakécskén szenvedtek vereséget a hétvége bajnoki fordulóiban. A Hűség városa 11 ponttal tudott jobb lenni a mieinknél, míg a szomszédvári rangadót 2-1-re tudta megnyerni a házigazda.
A Karcag és a Tiszafüred elleni brusztolós mérkőzések után is kemény párharc vár a KTE-re a Merkantil Bank Liga 12. fordulójában. Tímár Krisztián együttesének a Tiszakécskével kell farkasszemet néznie idegenben, míg Ivkovic Stojan fiainak a bomba formában lévő Sopronnal kell megküzdeniük a Novomatic Arénában.
Két és fél hét alatt az ötödik bajnoki mérkőzését vívja szerdán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Szerdán 18 órakor a Sopron érkezik a Messzi István Sportcsarnokba. Ivkovic Stojan szakmai igazgató a pozitívumokra támaszkodik, és mint mondta, az idő nekünk dolgozik.
Kiválóan szerepelt a BÁCSVÍZ Zrt. csapata az október 17-19. között megrendezett XVII. Országos Ügyfélszolgálati Versenyen és Értékesítési Konferencián. A versenyt Sopronban szervezték meg, ahol a BÁCSVÍZ Zrt. ügyfélszolgálatos munkatársai az első helyet szerezték meg.
A felkészüléssel elégedett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője, Forray Gábor. A Sopron elleni nyitány kőkemény ütközetnek ígérkezik, a cél egyértelműen a győzelem, amelyben a szurkolók támogatása is elengedhetetlen lesz.
Június 2-án Sopronban rendezték a Paraúszó Országos Bajnokságot, melyen a BÁCSVÍZ KVSC sportolója Farsang Máté Soma (2006) is képviseltette magát. A fiatal úszó 3 versenyszámban indult és sikerrel vette az első akadályt a foghíjas mezőny ellenére is.
Az első félidőben kialakult nagyobb különbség döntött a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Sopron KC elleni meccsén tegnap este. Az idegenbeli mérkőzés eredménye 83-70 lett a hazaiak javára.