Ismét Szalonestet tartottak a Spalettában. A rendezvény idei tematikájává a jótékonyságot, a társadalmi szerepvállalást választották. A fajsúlyos téma megtárgyalása érdekében kezdeményezett párbeszéd mellett természetesen a zenei, képzőművészeti profilja is fontos maradt a találkozóknak.
Kreatív ötletek, üzleti tippek és közösségi erő – ezt kínálta a legutóbbi Trendalelke Női Vállalkozói Reggeli Kecskeméten. A rendezvényen helyi vállalkozónők gyűltek össze, hogy együtt tanuljanak és inspirálják egymást.
Négy napon keresztül minden nap más művészeti ágba nyerhettek betekintést azok, akik részt vettek idén a Spaletta Művészeti Fesztiválon. Örömfestés, örömzenélés, színházi est, irodalmi est, és persze a buli sem hiányozhatott a programsorozatból.

Tízéves Kecskemét egyik kulturális gasztroközpontja, a Spaletta étterem. A születésnapot egy hatalmas bulival és az elmúlt tíz év legfinomabb fogásaival ünnepelték. A buliba mi is bepillanthatunk a Kvalitás magazin legújabb riportjában.

Van egy étterem a belvárosban, ahol minden hónapban komoly hírességek a vendégek. A most februárban tízéves Spaletta programkínálata nívós, ételei pedig ínycsiklandóak – többek között ezt is megtudhatják a Kvalitás magazin legfrissebb műsorából. Az étteremben havonta tartanak színházi esteket, közönségtalálkozókat. Legutóbb Balogh Edina és párja, Szabó Simon fordult meg itt képzeltszínházi előadásával.

Ezúttal is izgalmas témákat kínál a Kvalitás, a Kecskeméti Televízió magazinműsora, ahol mindig a minőségé a főszerep. Megtudhatják a nézők, hogy működik Kecskemét első fotós nélküli élménystúdiója, a Cheese! Self Photo Studio. Megismerhetik a Fly-Air Légtorna Egyesületet, bemutatjuk a most februárban 10 éves Spaletta Éttermet, valamint az Univer Capsicum Klubját. Mindemellett megtudhatják azt is, hogyan zajlik egy színtanácsadás a Vibe Concept lakásbutikban.
A nő meg a férfi, ha elmúlt 40 címmel tartottak színházi estet tegnap a Spaletta Étteremben. A képzeletszínházi előadás és interaktív beszélgetés emberi sorsokról és játszmákról szólt ahogyan a nők és a férfiak látják.
Varga Erzsi fotográfusnak nyílt kiállítása szeptember 9-én a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében „Tükröm tükröm mondd meg nékem! Képzeteim a valóságról” címmel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.