Több országos versenyen is kiemelkedően szerepeltek a kecskeméti Kodály Iskola hangszeres növendékei. A hegedűsök versenyére Törökszentmiklóson, a fuvolistáké Debrecenben került sor. Ez utóbbin, az Elek Tihamérról elnevezett országos szakgimnáziumi fuvolaversenyen szinte példátlan módon mind a négy korosztályban a kecskeméti zeneművészeti szakgimnázium diákja hozta el az első díjat. És természetesen díjazták a kiemelkedő munkáért a felkészítő tanárt és a korrepetitort is. Őket kerestük fel az elmúlt héten.
Immár 5. alkalommal rendezték meg a technikumi és szakgimnáziumi tanulók megyei történelemversenyét a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumban. A 63 induló csapatból 12 jutott a döntőbe, akik a mai napon mérhették össze tudásukat. A téma Petőfi Sándor volt, megemlékezve a költő születésének évfordulójáról, és csatlakozva a Petőfi 200 emlékévhez.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.