Technikumok Bács-Kiskun Vármegyei Történelemversenye

2023. 02. 07., 12:46
Immár 5. alkalommal rendezték meg a technikumi és szakgimnáziumi tanulók megyei történelemversenyét a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumban. A 63 induló csapatból 12 jutott a döntőbe, akik a mai napon mérhették össze tudásukat. A téma Petőfi Sándor volt, megemlékezve a költő születésének évfordulójáról, és csatlakozva a Petőfi 200 emlékévhez.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 23 képet tartalmaz

Bánföldi Szilárd, Petőfi Sándort megformálva adta elő a költő egyik versét a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumban. Apropóját az adta, hogy ma (kedden) tartották a technikumi és szakgimnáziumi tanulók megyei történelemversenyét a Kecskeméti Szakképzési Centrum és a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum rendezésében. Mint elhangzott, decemberben zajlott az első, iskolai forduló, ahol a 3 fős csapatoknak online tesztet kellett megoldaniuk a 10-11. évfolyamos tananyaghoz kapcsolódóan. 64 csapat nevezett, amely rekordnak számít. A 12 legjobb csapat jutott be végül a döntőbe, 6 várost képviseltek a megyéből és 11 iskola csapata versengett a címekért.

- Technikumban dolgozó kollégáinkkal gondoltuk azt, hogy a szakközépiskolába járó diákoknak is szervezünk versenyt. Gimnáziumi történelemversenyeken kevésbé sikeresen tudtak ezek a tanulók szerepelni, tehát egy önálló versenyt indítottunk. A kezdeményezés sikeres volt, ezt bizonyítja, hogy már ötödik alkalommal került sor a verseny megrendezésére.
— mondta Dobák Dénes, a verseny szervezője. 

Az idei évben a versennyel csatlakoztak a Petőfi 200 emlékévhez, ugyanis idén a téma Petőfi Sándor születésének évfordulója és a költő történelmisége volt. A versenyzőknek többek között diavetítést kellett készíteniük és bemutatniuk, Petőfi katonaévei címmel.

Azért gondoltuk, hogy technikumi szinten kellene történelem versenyt szervezni, mert ilyen unikális dolog nincsen. Nemcsak városi, hanem megyei szintre kiterjesztve is egy jó megmérettetés a diákjaink és a felkészítő tanárok számára, és egy szélesebb világlátást tud adni a tanulóknak.
— emelte ki Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója.

Dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Vármegye Közgyűlésének alelnöke nyitotta meg a versenyt. Mint hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy Petőfi Sándor és az emlékév a fő témája az idei történelem versenynek és hogy ennyien jelentkeztek, mivel egy ilyen eseménnyel megismerjük és foglalkozunk a költő életével, a történelmiségével, az irodalmával.