A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy tiszakécskei férfival szemben, aki éjjel, kapucnit viselve rátört a 85 éves szomszédjára. Az asszony nemcsak felismerte őt, de volt annyi lélekjelenléte, hogy a szomszédban lakó unokáját riassza.
„Segítsék, mentsetek ki minket!” – kiabált ki az édesapa abból a házból, amely tegnap este gyulladt ki Akasztón. A szomszéd, Skuta Ferenc ért oda először az akasztói önkéntes tűzoltóság parancsnokával az épülethez. Nagy nehezen behatoltak a házba, kihozták a 45 éves édesapát, azonban a 18 éves fiát már nem tudták kimenteni a házból, a lángok az ajtón kívülre is kicsaptak. A szomszéd elmesélte nekünk, hogy mi történt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki feljelentésében és tanúvallomásában is hamisan vádolta meg azzal a szomszédját, hogy egy ismeretlen társsal együtt kirabolta őt. A hamis vád alapján a szomszédot gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe is vették.
A Bajai Járási Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és állatkínzás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a házának udvaráról a lőfegyvernek minősülő légpuskájával szándékosan rálőtt a szomszédjának kutyájára. A lövés az állatot eltalálta, a kutya azonban életben maradt.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, könnyű testi sértés és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt vettek őrizetbe a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói egy 20 éves helybélit.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.