Takács Luca harmadik helyezést ért el távolugrásban, valamint aranyérmet szerzett magasugrásban, Kovács Nóra pedig aranyat nyert 50 m mellúszásban, és bronzot szerzett 100 méter mellúszásban. A kecskeméti fiatalok tehát jól szerepeltek Tallinban, az 57. Nemzetközi Gyermek Játékokon. Fiatal sportolóink holnap dél körül érnek haza.
Tegnap rendezték meg az 57. Nemzetközi Gyermek Játékok megnyitóját a tallinni Kalevi Stadionban. Az idei rendezvényen városunkat atlétika, strandröplabda, úszás és vívás sportágakban 18 sportoló képviseli. A megnyitón a kecskeméti és a soproni fiatalokat éljenzéssel fogadták.
Takács Luca távolugrásban döntőbe jutott, Kovács Nóra 100 méter mellúszáson pedig 3. helyezést ért el Észtországban. Kövesse nálunk a 57. Nemzetközi Gyermek Játékok fejleményeit. Cikkünk folyamatosan frissül!
Takács Luca február 8-9-én Budapesten, a BOK csarnokban indult a korosztályos fedettpályás atlétikai bajnokságon, ahol három számban is a dobogó legfelső fokára állhatott. A 15 éves sportoló Kiskunfélegyházáról ingázik Kecskemétre, a Lánchíd Utcai Általános iskolába jár. Fő versenyszáma a többpróba, később hétpróbázóvá vállhat. Jelenleg jobb eredményeket ér el, mint sok későbbi olimpikon az ő korában. Magasugrásban világranglistás eredményt produkált és korosztályos magyar bajnok több versenyszámban, köztük gátfutásban és távolugrásban is. A tanulás is az erőssége, mert kitűnő tanulmányi eredménnyel pályázik a Bólyai János Gimnáziumba.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.