Mesterien összeállított és megvalósított hangverseny várta péntek este a Nagytemplomban a kecskeméti zeneszeretőket. Túri-Nagy János orgonaművész kilencedik alkalommal szervezett koncertje minden tekintetben professzionális volt. Közismert, népszerű zeneművek hangzottak el ragyogó művészek előadásában, és a zenei műfajok és a hangszerek változatossága, az előadók láthatóságát biztosító modern eszközök alkalmazása, valamint a darabok közötti szünetekben megosztott zenetörténeti érdekességek mind, mind azt a célt szolgálták, hogy a szép számú közönség felejthetetlen zenei élményben gazdagodjon.
A fiatal magyar orgonista-generáció ígéretes tagja, Túri-Nagy János szervezésében ismét egy emlékezetes hangversennyel gazdagodtak a kecskeméti zeneszeretők. A Nagytemplomban péntek este megtartott koncerten ismert, népszerű dallamok csendültek fel.
Az idén már nyolcadik alkalommal rendez újévi koncertet a kecskeméti Nagytemplomban Túri-Nagy János orgonaművész. Ezúttal is három vendégművész: két trombitaművész és egy énekművész színesíti a programot. A január 5-én, péntek este 19 órakor kezdődő hangversenyen Bach és Vivaldi művei is felcsendülnek.
Bár a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tradicionális, a bécsi filharmonikusok hagyományait követő január elsejei koncertjét idén a Hírös Agóra átmeneti zárva tartása miatt nem tudták megtartani, mégsem maradtak újévi koncert nélkül a kecskeméti zeneszeretők. A Túri-Nagy János orgonaművész által immár hetedik ízben szervezett hangverseny nem maradt el, a Nagytemplomban péntek este felcsendülő népszerű zeneművek hallatán a szép számú közönség méltán érezhette úgy, hogy „Jól kezdődött az új év!”
Idén is, immár hetedik alkalommal, újévi orgonahangversenyt ad Túri-Nagy János a Nagytemplomban. A vízkereszt napján, január 6-án pénteken este tartandó koncerten három vendégelőadó is színesíti a műsort.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.