A Csengtuban zajló IWGA Világjátékok az uszonyosúszók számára tegnapi napon véget ért. A nem olimpiai sportágak legrangosabb versenyén a magyar válogatott eddigi legjobb eredményét érte el, 5 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel.
A BÁCSVÍZ KVSC búvárúszó szakosztályának négy sportolója csütörtökön vett részt a Nemzeti Versenysport Szövetség ünnepi ceremóniáján. Blaszák Lilla, Szili Ágnes, Turucz Zoé és Wórum Regő is tagja annak a 72 fős sportolói delegációnak, akik augusztus 07-17. között 19 versenyszámban méretik meg magukat
Kiváló versenyzéssel három ezüstérmet nyert Turucz Zoé a BÁCSVÍZ KVSC búvárúszó szakosztályának versenyzője a görögországi Chiosban megrendezett Uszonyos- és Búvárúszó Junior Világbajnokságon.
A hétvégén került megrendezésre a BÁCSVÍZ KUPA Búvárúszó Verseny, ahol 3 ország 16 csapatának 199 versenyzője állt rajthoz. A BÁCSVÍZ KVSC 36 versenyzővel indult, és kimagasló eredményekkel zárták az év első versenyét. Összesen 44 érmet - 17 arany, 15 ezüst és 10 bronz - szerzett a csapat, és ezzel az éremtáblázat 3. helyén végeztek.
A Magyar Búvár Szakszövetség megválasztotta az Év Sportolóit a 2024-es évben elért teljesítményük alapján. Uszonyosúszásban, utánpótlás lány kategóriában a BÁCSVÍZ KVSC versenyzője Turucz Zoé kapja meg a rangos elismerést hamarosan. A sportoló volt kedden a KTV vendége.

A Magyar Búvár Szakszövetség megválasztotta az Év Sportolóit a 2024-es évben elért teljesítményük alapján. Uszonyosúszásban, utánpótlás lány kategóriában a BÁCSVÍZ KVSC versenyzője Turucz Zoé kapja meg a rangos elismerést hamarosan.
A litvániai Klaipedában június 25. és július 1. között rendezték meg a 18. Junior Uszonyosúszó Európa-bajnokságot. A magyar csapat 7 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremmel a 2. helyen végzett az éremtáblázaton, ebből a BÁCSVÍZ KVSC versenyzői 3 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet tettek bele a közösbe.

Olaszországban, Lignano Sabbiadoro városában rendezték a CMAS uszonyosúszó világkupa sorozat második fordulóját, amelyen 25 ország 131 egyesületének 788 versenyzője vett részt.
Gödöllőn július 19-22. között került megrendezésre a 28. Felnőtt Uszonyos- és Búvárúszó Európa-bajnokság. Az év legrangosabb versenyén 18 nemzet közel 200 versenyzője állt rajthoz, amelyen a nemzeti válogatott tagjaként hat kecskeméti sportoló vett részt. A BÁCSVÍZ KVSC uszonyosúszói a négynapos versenyt végül 1 egyéni és 2 váltó bronzéremmel zárták, ami az elmúlt tíz év legjobb hazai eredménye.
A BÁCSVÍZ KVSC sportolói kimagasló teljesítménnyel zárták az idei világkupa sorozat harmadik versenyét is, ahol 14 ország 75 csapatának 381 versenyzője állt rajthoz.
A 2023.04.15-16. között megrendezett viadalon a kecskeméti egyesület 15 versenyzője szállt medencébe. Végül a résztvevő 75 csapatból hatalmas csatában a pontversenyben a 4. helyet, az éremtáblán pedig az előkelő 3. helyet sikerült megszerezni összesen 5 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.