Az OTP Bank Liga 30. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Kecskeméti TE a Nyíregyházát fogadta a Széktói Stadionban. A vendégek már az első perctől vezettek, de megosztoztak a csapatok a pontokon.
Gera Zoltán lett a KTE új vezetőedzője. A csapat tegnap váratlanul jelentette be, hogy a sorozatos vereség után Szabó Istvánt felmentik a vezetőedzői pozícióval járó feladatok alól. Ma már alá is írták az új szerződést Gera Zoltánnal, akinek célja célja, hogy kisegítse a csapatot abból a negatív hullámból, amelybe az elmúlt időszakban került. Gera 97-szer lépett pályára a magyar válogatottban, nemzeti színekben 26 gólt szerzett, nevét még az is ismeri, aki nem futballrajongó.

Másodedzőből lett a kecskeméti női röplabdacsapat vezetőedzője Farkas Péter. A megbízatás egy évre szól, mondta a sportszakember a KTV hétfői Sportmagazinjában, ahol szó volt a másodosztályban játszó csapat összetételéről, a bajnokság indulása kapcsán a várható esélyekről és a július 5-én kezdődött felkészülés menetéről is.

Szombaton két edzőmeccset is játszott csapatunk a törökországi Belekben, a Sturm Graz 2-1-es legyőzése után a bolgár Krumovgradtól 3-1-re kikaptunk. Az osztrákok elleni siker értékelése után, utóbbi találkozó tapasztalatait is megosztotta a nap zárásaként Szabó István, aki két részre osztotta a keretet és 90 perces terhelést adott szinte mindenkinek.
Szombaton közölt interjút a Nemzeti Sport Szabó Istvánnal, a Kecskeméti TE vezetőedzőjével. Többek között a távozó játékosok pótlásáról, a szezon céljairól és Szabó jövőjéről is szó esett.
Az OTP Bank Liga 17. fordulójában a Kecskemét magabiztosan, 3-0-ra felülmúlta a Zalaegerszeget a Széktói Stadionban. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón így értékelt a két vezetőedző.
Január óta új vezetőedzője van a Kecskeméti TE II. csapatának. Virágh Ferenc a 17-20 éves sajátnevelésű játékosokkal végzett munkájáról is beszélt a KTV Sportmagazinjában. Mint a műsorban elhangzott a felnőtt csapat sikerei, húzóerőt jelentenek az utánpótlás számára is.
Az nb1.hu szokásához híven idén is kiosztotta a Magyar Aranylabdát. A szakírók egyhangú szavazatai alapján Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője érdemelte ki a díjat.
Kedden két felkészülési mérkőzés vár a KTE csapatára Belekben, ahol előbb a Rapid Bukarest, majd a CSU Craiova lesz az ellenfél. Szabó István elmondta, most sem ezekre a meccsekre hegyezték ki a formájukat, mindenkinek szeretne ugyanannyi percet adni, így a keretet két részre osztja majd.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.