Cseke Péter volt a Hunyadi Pódium vendége

2023. 11. 10., 12:05
Cseke Péter volt a Hunyadi Pódium vendége csütörtökön este a Hunyadivárosi Közösségi Házban. A rendezvényen 70. születésnapja alkalmából köszöntötték a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatóját. A direktor életútjáról, pályájának alakulásáról mesélt a jelenlévőknek.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 24 képet tartalmaz

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója volt a Hunyadi Pódium vendége tegnap este a Hunyadivárosi Közösségi Házban. A rendezvény születésnapi ajándékozással kezdődött. Pászti András önkormányzati képviselő köszöntötte a hunyadivárosiak nevében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt, színházigazgatót, aki októberben töltötte be 70. életévét.

A Hunyadi Pódium házigazdája ezúttal is Németh Ernő, újságíró volt. Cseke Péter életútjáról, pályájának alakulásáról, szerepeiről mesélt a jelenlévőknek. Mint elmondta, már hároméves korában vágyott a szereplésre, általános iskolában is kitűnt tehetségével. 11 éves volt, amikor családjával együtt Nagyváradról Budapestre költöztek.

Azt talán kevesen tudják róla, hogy külkereskedelmi ügyintézőként végzett, mielőtt a Színművészeti Főiskolára jelentkezett volna, ahová első próbálkozásra felvételt nyert. Az est folyamán kiderült az is, hogy Cseke Péter több mint 45 év alatt száznál több szerepet játszott, de láthattuk alakításait játék- és tévéfilmekben, a Vacsora négyesben című előadásban is, amely a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legtöbbet játszott színműve, amit 106 alkalommal játszott.

Cseke Pétert 2008-ban választották meg a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójának. 2017-ben újabb öt évre kinevezték a teátrum élére, amely 2020. január 1-től nemzeti színház besorolást kapott. 2022-ben újabb öt évre, 2028. január 31-éig kapott megbízást a teátrum vezetésére.