Archívum

Kiss-Berta Beáta

2023.09.29

Dr. Szobonya Zoltánra emlékeztek Kecskeméten

Az 1956-os forradalom vértanújának, dr. Szobonya Zoltán halálának 65. évfordulója alkalmából három helyen tartottak megemlékezéseket és koszorúzást pénteken Kecskeméten. Elsőként a Neumann János Egyetem könyvtárában, majd a megyeházán, délután pedig a börtön épülete előtt emlékeztek a jánoshalmi és mélykúti forradalom egykori vezetőjére.
2023.09.29

Mihály-napi forgatag a Kodály Iskolában

Igazi őszköszöntő rendezvényre várták az iskolásokat a kecskeméti Kodály Iskolában. Az udvar zsongott népdaloktól és a gyerekzsivajtól ma délután, a "Mihály-napi szüreti forgatag és őszi játékfűzések" elnevezésű eseményen.
2023.09.27

Szenteket, boldogokat bemutató vándorkiállítás a Romkertnél

Magyar szentek és boldogok életét bemutató vándorkiállítás érkezett Kecskemétre az Ars Sacra Alapítvány, a Kecskeméti Főplébánia és Kecskemét önkormányzata jóvoltából. A kiállítás október 13-ig látható.
2023.09.27

Huszák Zsolt kórházlelkész és Nyeste Pál piarista plébános a ma esti ÉlŐvízben

Az ÉlŐvíz című vallási magazin szeptemberi adása szerda este 20 órakor jelentkezik a KTV műsorán. A mai adásban Nyeste Pál piarista plébánossal és Huszák Zsolttal, főegyházmegyénk KÉZ A KÉZBEN Kórházlelkészi Szolgálatának vezető kórházlelkészével láthatnak érdekes beszélgetést.
2023.09.26

Kecskemétre érkezett az ország egyik legnagyobb gaming roadshow-ja

A Neumann János Egyetem GAMF kara valóságos videojáték-paradicsommá változott, Kecskemétre látogatott ugyanis Magyarország egyik legnagyobb gamer roadshow-ja. Az ingyenesen látogatható rendezvényen a hallgatók új és retro játékokat is kipróbálhattak.
2023.09.26

Fél év alatt sokat szépült az evangélikus közösségi kert

Kecskeméten, a Gyöngyös közben található az evangélikus gyülekezet közösségi kertje, amelyet idén márciustól gondoznak a gyülekezet tagjai. A kertben nemcsak kertészkedni és kikapcsolódni lehet, hanem fontos közösségépítő helyszín is. Egyelőre mindenki saját felhasználásra termeli a zöldséget, gyümölcsöt, a tervek között szerepel, hogy később a gyümölcsökből adományozni is fognak.
2023.09.25

Láss jól, vezess biztonságosan!

„Láss jól, vezess biztonságosan" címmel közlekedésbiztonsági kampány indult. A kampányindító sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt tartották Kecskeméten, a Gokart Hotel és Étteremben. A kampány a megfelelő látás, a jól megválasztott gumiabroncs és a vezetéstechnika fontosságára hívja fel a figyelmet. A rendezvény végén a sajtó munkatársai tesztelhették ügyességüket egy Alpine A110GT sportautóban,
2023.09.24

Színes programok, jókedv a Kadarka fesztiválon

A borús idő ellenére sokan látogattak ki szombaton is hetényegyházi Közösségi Házhoz, a Kadarka fesztiválra. Színes programok várták a helyieket és átadták a Hetényegyházáért díjat is, melyet idén az Egy csepp tűz Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve Dr. Törőcsik Kálmán háziorvos vehetett át.
2023.09.20

Programkavalkád a Széchenyiváros Hetén

Szeptember 18. és 23. között színes programokkal várja a látogatókat a Széchenyiváros Hete. A városrészi egyhetes ünnep minden korosztálynak nyújt kedvére való kikapcsolódást.
2023.09.13

Védőnők szakmai napja Kecskeméten

Szakmai napot szervezett ma elsősorban védőnők számára a Neomedical Ambulance Kft. a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikumban. A konferencián a leggyakrabban előforduló gyermekbetegségekről szóló előadásokat hallgathattak a résztvevő védőnők és egészségügyi szakemberek.
2023.09.12

Filmvetítéssel, csillaglessel és bulival vár a Nyárzáró Dombpiknik

Hagyományteremtő szándékkal először idén szervezik meg a Nyárzáró Dombpiknik a Vízműdombon nevű rendezvényt. Szeptember 15-én és 16-án (pénteken és szombaton) érdekes programokkal várják a kicsiket és nagyokat. A mottó: Hozd magaddal a pokrócodat is!
2023.09.08

Szeptemberi zsongás – Színes civil kavalkád várta az érdeklődőket a Szent István-szobornál

Összegyűltek a város legfontosabb civil szervezetei pénteken a Szent István-szobor előtti téren. Ma rendezték meg ugyanis a XV. Civil Korzót Kecskeméten. A programban bemutatók, kulturális műsorok, kóstolók és kézműves foglalkozások is szerepeltek.
2023.09.08

Együttműködést kötött a Hírös Agóra és vármegyei rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást írt alá a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a szerződéskötés apropója a hamarosan kezdődő kecskeméti MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivál. Az együttműködés és a filmfesztivál célja a népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a bűnmegelőzés támogatása.
2023.09.04

Ahol a holnap születik - Tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés a Neumann Egyetemen

Közel 2.000 hallgató kezdte meg tanulmányait a Neumann János Egyetemen. Ma délelőtt tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés keretében köszöntötte az intézmény vezetősége a gólyákat. Dr. habil. Fülöp Tamás rektor köszöntőjében kiemelte: az elmúlt évek legsikeresebb felvételi kampányát tudhatják maguk mögött, a hallgatói létszám növekedése azt jelzi, egyre vonzóbb az egyetem, a helyiek körében is.
2023.08.30

Szakmai tanévnyitó konferenciát tartottak a Kodály Iskolában

Pénteken ismét becsengetnek, az intézmények felkészülve várják a tanévkezdést. Ma délelőtt pedig szakmai tanévnyitó konferenciát tartottak a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében.
2023.08.30

ÉlŐvíz - Bemutatkozik a Hajnalcsillag Tanoda

A Hajnalcsillag Tanodát a Kecskeméti Református Egyházközség hívta életre 2019-ben missziós céllal. Nehéz helyzetben élő általános iskolás gyerekekkel foglalkoznak, hitre, reményre, szeretetre, önuralomra, önbizalomra, életrevalóságra nevelik őket iskola után, délutánonként. Céljuk, hogy ők is átérezzék Isten átölelő szeretetét. A Műkertvárosban található tanoda működésében Isten a főszervező, mindenki más asszisztens. Az intézmény létrejöttéről, működéséről és saját elhívásáról mesélt az ÉlŐvíz vallási magazinműsor augusztusi adásában Bárdos Péterné Edit, a tanoda vezetője.
2023.08.25

50 család kapott  „Csupaszív” adományt

Az Egyedülálló Szülők Klubja által támogatott 50 család kapott adományokat ma a Kecskeméti Piacon, segítve az iskolakezdést. A Csupaszív akció keretében 15 tanszerekből, 15 tartós élelmiszerből és 20 tisztasági szerekből álló csomag, valamint ruhaneműk találtak gazdára. Az adománygyűjtéshez Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Gaál József alpolgármester is csatlakozott.
2023.08.25

Út szélén hagyott autót szállíttatott el a Kecskeméti Városrendészet

A közúti közlekedés biztonságát veszélyeztető személyautót szállítottak el a Kecskeméti Városrendészet munkatársai ma (péntek) reggel. Az autó napok óta a III. Béla körúton állt az út szélén, az Arborétum közelében. Az autó tulajdonosa többszöri ígéretet tett ara, hogy elszállíttatja a járművét, de ez a mai napig nem történt meg.
2023.08.24

Megnyílt a Lechner Kávéház

Új funkcióval bővült a felújított kecskeméti Városháza. Megnyílt a Lechner Kávéház, melynek névadója a szecessziós magyar építészet atyja, Lechner Ödön.
2023.08.24

Alföldi kenyér, szőlő és bor – A Kárpát-medence kincsei címmel rendeztek konferenciát

Konferenciát és bemutatót szerveztek a MATE SzBI Kecskeméti Kutató Állomásán „Alföldi kenyér, szőlő és bor – A Kárpát-medence kincsei” címmel. A rendezvény immár 20. éve tartja össze a borászokat, szőlőnemesítőket, gabonakutatókat és -nemesítőket. A jubileumát ünneplő rendezvény célja bemutatni a szőlészet-borászat, illetve a gabonakutatás területén elért eredményeket.
2023.08.23

Dísztermi krónikák a Városházán

Idén 89 esztendős a város és a térség legnagyobb múltú fesztiválja. AHírös Hét Fesztivál a hagyomány és a helyi értékek jegyében ma estétől vasárnapig várja a látogatókat Kecskemét főterén. Ma délután az első Hírös Hétre emlékeztek a Városháza Dísztermében.
2023.08.23

Nagy Károly plébánost és a Hajnalcsillag Tanodát is megismerhetjük a ma esti ÉlŐvízben

Ma, szerda este 20:00 órától újra jelentkezik az ÉlŐvíz című vallási magazin a KTV-n. A mai adásban két történetet ismerhetnek meg. Beszélgetést láthatnak Nagy Károly plébánossal, aki ma már Budapesten szolgál, ám azelőtt hosszú évekig Kecskeméten hozott örömet a hívek szívébe. Bemutatjuk a Hajnalcsillag Tanodát is, melyet 2019-ben a református egyházközség hívott életre a hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekek támogatására.
2023.08.22

Kríziskezelés és remény a válságok korában

„Kríziskezelés és remény a válságok korában„. E témában szervezett ma (kedd) szakmai napot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a kecskeméti Szociális Kerekasztal. A rendezvényen és az azt követő kerekasztal beszélgetésen szakemberek keresték a probléma megoldásának lehetőségeit.
2023.08.02

Többféle kiállítás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben 

Augusztusban is várja látogatóit a Népi Iparművészeti Gyűjtemény. Állandó kiállítás mellett farfaragó és hímzett nemez kiállítás is lesz, emellett kézműves foglalkozásokat is tartanak.
2023.08.01

Megújul a Kálmán Lajos Óvoda Lánchíd utcai Óvodája

Megújul a Kálmán Lajos Óvoda Lánchíd utcai Óvodája, megújulnak a belső terek és az intézmény udvara, valamint az energetikai korszerűsítésre is sor kerül. A korszerűsítés több mint bruttó 400 millió forintból valósul meg, bruttó 210 milliós önkormányzati támogatással. Az óvoda várhatóan az év végére elkészül.
2023.07.30

Gyerekzsivajtól és éjszakai fürdőzéstől volt hangos a Kecskeméti Fürdő

Országszerte összesen mintegy 50 fürdő csatlakozott a Strandok Éjszakája országos kezdeményezéshez, melyet minden év július utolsó hétvégéjén rendeznek. A Kecskeméti Fürdő szombaton hosszabb nyitvatartással és gyerekprogramokkal várta a látogatókat.
2023.07.29

Több száz gyerek játszott együtt a hunyadivárosi Gyermekek Napján

Több száz kisgyermek szórakozott vidáman ma délután a Népmese játszótéren. A Gyermekek Napja egy nagy összefogás eredménye, melynek célja, hogy a gyerekek és szüleik felhőtlenül tölthessenek el együtt egy délutánt.
2023.07.29

Rideg, de szép! - Véget ért a XX. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion

A XX. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion záró tárlatvezetését tartották tegnap délután. A nemzetközi alkotótáborban idén kilenc képző- és szobrászművész alkotott. Ezek a különlegesen megmunkált acélszobrászati remekek láthatóak a Four Points by Sheraton Hotel föld alatti parkolójában megrendezett zárókiállításon.
2023.07.26

Dupla ünnep a Wojtylában

A Wojtyla Barátság Központ alapítói, üzemeltetői, munkatársai, támogatói és önkéntesei immár tizennyolcadik éve szolgálják odaadással a rászorulókat Kecskeméten. A mai napon a születésnapot és Szent Anna napját is megünnepelték a szociális-közművelődési intézmény dísztermében, majd ebédlőjében.
2023.07.16

ÉlŐvíz - Riport Bollerné Kiss Mártával, a Kunszt József-díj kitüntetettjével

Május 15-én adta át dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Kunszt József-díjakat. Két kecskeméti pedagógus, Bollerné Kiss Márta és Talmácsi József is átvehette az elismerést. A KTV vallási műsora, az ÉlŐvíz legutóbbi adásában velük is láthattak riportot.
2023.07.15

ÉlŐvíz - Riport Talmácsi Józseffel, a Kunszt József-díj kitüntetettjével

Május 15-én adta át dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Kunszt József-díjakat. Két kecskeméti pedagógus, Bollerné Kiss Márta és Talmácsi József is átvehette az elismerést. A KTV vallási műsora, az ÉlŐvíz legutóbbi adásában velük is láthattak riportot.
2023.07.04

Főzőtábort szerveztek a máltaisok a gyerekeknek

Sütni, főzni tanultak 6-12 éves gyerekek a Máltai Szeretetszolgálat főzőtáborában. Az egyhetes tábor lehetőséget biztosít a rászoruló fiataloknak arra, hogy beletanuljanak a sütés-főzés rejtelmeibe.
2023.07.03

Háromnyári pontyok érkeztek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont tavába

Egy tonna háromnyaras ponty érkezett a Benkó Zoltán Szabadidőközpont tavába. A telepítés ideje alatt és után, július 3-tól július 6-ig nem lehet pontyot elvinni, de horgászni lehet. Július 7-től újra lesz lehetőség a pontyok elvitelére is.
2023.06.30

A 90-es évek dalait hozta el a Melody Maker Kecskemétre

Jól ismert dallamok csendültek fel csütörtök este Kecskemét főterén. Szerdán Curtis koncertjével indult a II. Street Food, Street Art és Borsétány, tegnap este pedig a Melody Maker showkoncert zenekar szórakoztatta a közönséget.
2023.06.29

Szakmai napon tekintették át a SZELFI-pályázat eredményeit a Juhar utcai EGYMI-ben

A „SZELFI„ – Szolgálat az ELFogadásért című pályázat keretében szakmai napot tartottak csütörtökön a kecskeméti EGYMI Juhar utcai tagintézményében. A résztvevő pedagógusok tapasztalatokat cseréltek a 2017-ben indult pályázat eredményeiről, és szakmai beszélgetéseken, előadásokon vettek részt.
2023.06.29

Küzdelem a lelkekért: kiállítással emlékeznek a kuláküldözés áldozataira

„Küzdelem a lelkekért” címmel nyílt kiállítás a kuláküldözés áldozatainak emlékére a Katolikus Egyházközségi Házban csütörtökön délelőtt. A kiállítás anyaga hitelesen mutatja be a kuláküldözés nehéz korszakát.
2023.06.28

KeKo: az utasok zömének nem okoz gondot az ideiglenes autóbuszhálózat használata

Június 19-től több menetrend-módosítás lépett életbe a Kecskeméti Közlekedési Központnál (KeKo) az Izsáki út négysávúsítási munkálatai miatt, melyek több lezárást és terelést eredményeznek. A Keko tájékoztatása szerint az utasok 90-95 százalékának eddig nem okozott gondot az ideiglenes autóbuszhálózat megismerése és használata.
2023.06.27

Hamarosan lezárul a Bocskai utcai óvoda teljes felújítása

Hamarosan elnyeri végeleges formáját a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bocskai utcai tagintézménye. A kültéri munkálatok július közepére befejeződnek, az épület műszaki átadása pedig a héten megtörténik.
2023.06.27

A Szőlőtő Gyülekezet és Kunszt József-díjasok a júniusi ÉlŐvízben

Szerda este ismét jelentkezik az ÉlŐvíz című vallási magazin a Kecskeméti Televízió műsorán. A holnapi adásban megismerkedhetnek a Homokbányán nemrég megalakult Szőlőtő Gyülekezettel. Május 15-én adta át dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Kunszt József-díjakat. Két kecskeméti pedagógus is átvehette az elismerést. A szerdai adásban velük is láthatnak riportot: két élet, két tanúságtétel a hivatásszeretetről, a gyerekek szeretetéről, Istenről.
2023.06.23

Megkezdte a felkészülést a KTE

Hétfőn délelőtt megkezdte a felkészülést a 2023/2024-es szezonra a Kecskeméti TE csapata. Pénteken kint jártunk az edzésükön.
2023.06.23

Elismeréseket és díszokleveleket adtak át pedagógusnap alkalmából

Tanítók, tanárok, óvodapedagógusok több évtizedes munkájàt ismerték el ma a Városháza dísztermében, ahol a pedagógus napi elismerések mellett ünnepélyes keretek között átadták a bronz, vas, gyémánt és arany díszokleveleket is.
2023.06.20

A lámpagyújtogató: könyv a Csiperó atyjának emlékére

Kedden délután teltház előtt mutatták be „A lámpagyújtogató” című kötetet Farkas „Csiperó” Gábor születésének 80. évfordulója alkalmából a Katona József Könyvtárban. Az eseményen barátai, kollégái pódiumbeszélgetésen elevenítették fel a hozzá fűződő emlékeiket.
2023.06.18

Óriási sikere volt a Bács-Zöldért spárga- és cseresznyepiknikének

Szedd magad akció keretén belül zöldséget, gyümölcsöt, cseresznyéből és spárgából készült finomságokat kóstolhattak és vásárolhattak a Kecskeméti Csárda előtti térre látogatók ma, a Bács-Zöldért Zrt. jóvoltából.
2023.06.18

Több százan vettek részt az apák napján

Vidám, színes programokkal teli délelőttöt tölthettek el együtt az apukák és gyermekeik a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Több százan vettek részt a Hírös Családmentor Egyesület Apák napi rendezvényén, amely az apukák szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet.
2023.06.16

Rekordszámban szavaztak a Kecskeméti Médiacentrum tablóversenyén

Tegnap éjfélig lehetett szavazni a legjobban tetsző tablókra a Kecskeméti Médiacentrum tablóversenyén. A 2023-as versenyen 14 iskola 48 tablója harcolt a dobogóért. A három legtöbb szavazatot kapott tablót ma (pénteken) díjazták a Tanévzáró Fesztivál keretében.
2023.06.16

Élelmiszercsomagot kaptak a rászoruló családok

Mintegy 100, tartós élelmiszereket tartalmazó csomag talált gazdára ma (péntek) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának jóvoltából. A csomagokat rászoruló családok kapták meg.
2023.06.14

A duális képzésről tartottak workshopot a CAMPUS-on

A duális képzésről tartott workshopot a CAMPUS-on a Nemann János Egyetem Duális Képzési Központja. Az intézménynek – az országban egyedülállóként – 12 éves tapasztalata van ezen a területen. A mai rendezvényen a duális képzés eddigi folyamatát és pozitív tapasztalatait vázolták fel. Megvitatták azokat a területeket, ahol új perspektívába helyezhetők a már kialakult jó gyakorlatok.
2023.06.12

A legszebb lakótelepi kiskerteket díjazták

A legszebb lakótelepi kiskertek című verseny eredményhirdetését tartották ma a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola mellett található Aomori parkban.
2023.06.10

Sportkóstolgató a Műkertvárosi Sportcentrumban

A kézilabdával, a jégkoronggal, a floorball-lal, az asztalitenisszel és terápiás kutyákkal is ismerkedhettek a gyerekek szombaton a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezett, Sportkóstolgató nevű rendezvényen. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok is megismerjék a régiójukban elérhető sportolási lehetőségeket.
2023.06.10

Grabóka - Új időszaki kiállítás nyílt a Szórakaténuszban

A szecesszió világnapja alkalmából szombaton megnyílt a „Grabóka – Szecessziós kincsek Grabowieczky Leon játékműhelyéből” című időszaki kiállítás a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben. Az egész napos esemény programjai a felújított kecskeméti Városháza megnyitó ünnepségsorozatához kapcsolódnak, egyaránt nyújtva kulturális kikapcsolódást felnőtteknek és gyerekeknek.
2023.06.09

Spanyol pedagógusok szakmai látogatása a Mátyás Iskolában

Spanyol pedagógusok töltöttek 5 napot a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában az Erasmus + Program keretében, hogy megismerkedjenek a magyar oktatási rendszerrel, elsősorban a két tannyelvű oktatással. Az iskolában a két tanítási nyelvű forma működését tanulmányozták, emellett a magyar kultúrával is megismerkedhettek.
2023.06.09

Középpontban a koraszülöttek

Az ország minden pontjáról érkezett mintegy 400 gyermekgyógyász szakorvos Kecskemétre. A Magyar Neonatológiai Társaság IV. Kongresszusának a Four Points by Sheraton Hotel ad otthont június 8. és 10. között, amely egyben a Fiatal Neonatológusok 8. találkozója is. A kongresszus fő témája az újszülött ellátás.
2023.06.07

Adagio: nagy költőink versei forrtak egybe a zene ízeivel

Kedden is izgalmas programokkal várta az érdeklődőket a felújított Városháza megnyitó ünnepségsorozata. Tegnap este nagy költőink versei forrtak egybe a népzene, a klasszikus és a kortárs zene sajátos ízeivel.
2023.06.06

Újra lesznek esti buszjáratok a Hunyadivárosban

Ismét lesznek esti buszjáratok minden hétvégén a Hunyadivárosban – erről tájékoztatta a Kecskeméti Médiacentrumot Pászti András önkormányzati képviselő. A buszok június 17-től szeptemberig közlekednek majd.
2023.06.04

Megszentelték a felújított Szűz Mária szobrot Kecskeméten

Szentháromság vasárnapján, az Összetartozás napján dr. Bábel Balázs kalocsa – kecskeméti érsek megszentelte a Rózsakertben álló Szűz Mária szobrot. Az alkotás felújítása teljes egészében a hívek adományából valósult meg.
2023.06.02

5letből jövő! - A sepsiszentgyörgyi Meridia csapata vitte el a fődíjat

Véget ért az 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő hetedik évada. A legjobb öt csapat két napon keresztül küzdött az 1+1 millió forintos fődíjért Kecskeméten a Sheraton Hotel és Konferencia Központban. A fődíjat végül a sepsiszentgyörgyi Meridia csapata vitte el.
2023.05.29

ÉlŐvíz: Keserű Balázs építész vall a Szűz Mária Világ Királynője engesztelő kápolnáról

A Szűz Mária Világ Királynője engesztelő kápolna érdekes történetéről és jelenéről láthatnak riportot a KTV ÉlŐvíz című vallási műsorának májusi adásában. A budai Normafa és a János-hegyi libegő felső állomása között fekvő Anna-rétre szánt kápolna megépítését az 1940-es években a Szűzanya nyilatkoztatta ki Natália nővérnek, ám az azóta sem épült meg. Keserű Balázs kecskeméti építész a szívén hordozza az ügyet: színvonalas, pontos látványtervet készített, mely az eredeti, kinyilatkoztatás szerinti engesztelő kápolnát ábrázolja a modern technika segítségével.
2023.05.25

194 milliós sportfejlesztés Katonatelepen

A képviselők döntése értelmében Kecskemét Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy a Katonatelepi Sportegyesület 194 millió forint értékű, sportcélú ingatlanfejlesztési beruházást hajtson végre a Katonai Sporttelep területén. A beruházás keretében új öltöző és klubhelyiség jöhet létre.
2023.05.24

Kiállítás nyílt a nyolcadikosok munkáiból a Mátyás Iskolában

Fotók, grafikák, tollrajzok, festmények díszítik a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola auláját. A több mint 50 alkotást a nyolcadik évfolyamos diákok készítették. A kiállítást idén először rendezték meg hagyományteremtő szándékkal.
2023.05.24

Ma este ÉlŐvíz: Keserű Balázs építész vall a Szűz Mária Világ Királynője engesztelő kápolnáról

A Szűz Mária Világ Királynője engesztelő kápolna ügye lesz a fő téma az ÉlŐvíz című vallási magazin ma esti adásában. A budapesti Anna-rétre szánt kápolna megépítését az 1940-es években a Szűzanya nyilatkoztatta ki Natália nővérnek, ám az azóta sem épült meg. Keserű Balázs kecskeméti építész a szívén hordozza az ügyet: színvonalas, pontos látványtervet készített, mely az eredeti engesztelő kápolnát mutatja be a Normafa és a János-hegyi libegő felső állomása közötti Anna-réten.