Csetepaté a strandon

2023. 01. 13., 10:46
Garázdaság miatt folytattak eljárást a tiszakécskei nyomozók egy tiszajenői párral szemben.

A kerekdombi fürdőben dolgozott tavaly nyáron egy fiatal lány diákmunkásként. A tini a második munkanapját a strand éttermében töltötte, pultosnak osztották be aznapra. Barátja – aki szintén a fürdőben dolgozott – úgy határozott, hogy szabadnapja ellenére a strandon, kedvese mellett tölti a napot és segíti őt a munkában.

Délután egy férfi vendég állt a pulthoz, kávét rendelt és közben a lány magánéletéről kérdezősködött, úgy tűnt udvarolni próbál. Ez a lány barátjának is a tudomására jutott, aki úgy döntött, hogy beszél a kéretlenül közeledő vendéggel. Oda is ment hozzá, és megkérte, hogy hagyja békén a kedvesét, ám a közlést nem csupán a 33 éves vendég hallgatta végig, hanem 26 éves élettársa is, aki időközben csatlakozott a férfiakhoz. A nő a hallottak után odarohant a pulthoz, és a mit sem sejtő lánnyal kiabálni kezdett, majd meg is akarta ütni. Ekkor a fiatal fiú barátnője védelmére kelt, elsöpörte a nő kezét, és ekkor kezdődött a csetepaté: a felbőszült asszony és élettársa a lovagnak esett. Az agresszív párt végül egy másik dolgozó segítségével sikerült megfékezni. Az eset során szerencsére senki sem sérült, csak egy póló bánta a történteket, amit a garázda asszony szaggatott le az egyik munkásról.

A Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves férfit és a 26 éves nőt. A tiszajenői párnak garázdaság miatt kell felelnie. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték a rendőrök és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében.