Csőszi Attila: kiszámíthatóbb, élhetőbb Magyarországot építenénk
2026. 04. 27., 17:24
Csőszi Attila, aki a múlt héten vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét, a választók felhatalmazását megköszönve arról beszélt, célja egy igazságosabb, élhetőbb és derűsebb ország, valamint a választókerület közös építése.

A képviselő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szavazáson, és hangsúlyozta, a választás eredménye egyértelmű felhatalmazást adott a győztes pártnak.
„A célom továbbra is ugyanaz, amit a kampány legelején is hangsúlyoztam: egy élhetőbb, kiszámíthatóbb, igazságosabb és leginkább derűsebb Magyarországot és választókerületet próbáljunk együtt építeni” – jelentette ki Csőszi Attila.
A munkakezdés kapcsán elmondta, első lépésként az átadás-átvételi folyamat lezárását tartja fontosnak, hogy pontos képet kapjanak az ország tényleges helyzetéről.
Ezt követően - mint fogalmazott - megkezdődhet a parlamenti munka érdemi szakasza, a minisztériumok és bizottságok felállásával, valamint a szakmai feladatok rendszerezésével. Csőszi Attila kiemelte, mindenkit egyformán szeretne képviselni és közös munkára lesz szükség a következő években.
