Dr. Bábel Balázs – Imádkozzanak a békéért!

2023. 04. 23., 17:30
Dr. Bábel Balázs – Imádkozzanak a békéért!

– Hamarosan ismét történelmi pillanatoknak lehetünk tanúi. Ferenc pápa immáron második alkalommal jön hazánkba. Ön szerint mi lesz a mostani pápalátogatás hozadéka nekünk, magyar katolikusoknak és az egész országnak?

– Az Úr Jézus azt mondta Péternek, imádkoztam érted, hogy megerősítsd testvéreidet. A katolikusok Szent Péter utódának vallják a római pápát. A megerősítés lelki jellegű. Tehát ez lesz a hozadéka a szentatya látogatásának. Rendkívül nehéz időszakot élünk át. Úgy vélem, mindannyiunknak szüksége van erre a biztatásra.

– A világ más részein megállíthatatlanul terjed az evangélium üzenete. Európában – különösen például Németországban – erősen csökken a Katolikus Egyház lelki-szellemi befolyása. Mi a véleménye erről?

– Nem csak a katolikus egyházé. Németország eredendően a protestantizmus hazája. Az ottani evangélikusok száma sokkal inkább fogy, mint a katolikusoké. A németek az utóbbi évtizedekben rendkívül magas életszínvonalat tudhattak magukénak. A jólét nem feltétlenül hozza magával a vallási buzgóságot. Sokan azért hagyják el lelki otthonukat, mert nem akarnak többé egyházfenntartói járulékot fizetni. Az anyagiakban való túlzott elmerülés legtöbb esetben erősen háttérbe szorítja a lelki értékeket. Nyugaton nagyobb a fogékonyság a mai értelemben vett liberális szellemi áramlatokra. Sajnálattal vesszük ezt tudomásul.

– Május az érettségi vizsgák hónapja. Idén hány érettségiző fiatalt indít el a felnőtt élet útján a Magyarországi Katolikus Egyház? Milyen egyedi szellemi többletet tudnak felmutatni a katolikus oktatási intézményekben végzett diákok?

– Pontos számadattal nem tudok szolgálni. A hittanórákon szerzett ismeretek mindenképpen gazdagítják a katolikus iskolák tanulóit. A ballagók számára szentmise keretében mondok néhány biblikus igei gondolatot, melyeket útbaindításnak szánok.

– Május a Mária-ünnepek sokaságának ideje. Személy szerint hogyan viszonyul a Szűzanyához? Az evangéliumok tükrében miként értékeli személyét?

– Mária az egyház lelki anyja. Nem imádom – mert kizárólag Istent imádom –, azonban legmesszemenőbb tisztelettel gondolok reá, egyúttal – katolikusként – hiszek a közbenjáró imájában. Sem túlzásba, sem hanyagságba nem akarok esni személyét illetően. Aki úgy érzi, neki – például álmában – megjelent Mária, szabadsága van afelől, hogy ezt gondolja, azonban egy ilyen magánkinyilatkoztatás nem kötelező érvényű hitbizonyosság, amit más híveknek feltétlenül el kell fogadniuk. A csodának tűnő jelenségekkel mindenképpen óvatosan kell bánni. A pszichés alapú képzelgések nem feltétlenül csodák.

– Úgy tűnik, befejezéséhez közeledik a kecskeméti Nagytemplom külső felújítása. Mikorra tehető az ünnepélyes átadás?

– A befejezés ideje sajnos még várat magára. A torony, a szobrok és az üvegablakok felújításával kétségkívül végeztünk. A homlokzat renoválása továbbra is folyamatban van. E munkálatok óriási összegeket emésztenek fel. Mivel korábban a díszüvegeken gyakran találtunk külső rongálásból származó sérüléseket, így védőüveg-burkolattal láttuk el az ablakokat. Ennek összköltsége úgyszintén tetemesnek bizonyult. Meglévő pénzügyi forrásaink idővel kimerültek, a később ígért támogatások pedig máig nem érkeztek meg. Mint a felújítás során kiderült, a tetőszerkezet is javításra szorul. Egyre több beázási nyom látható ugyanis a mennyezeten. Számos gerenda igényel pótlást. A cserepek helyett vörösréz-borítást kap majd a tető, részben mert jóval kisebb a tömege, másrészt a vörösrész-lemez lényegesen tartósabb a cserépnél. Mindezek anyagi fedezete viszont még nem áll rendelkezésre. A gondok forrása továbbá, hogy az évek során nem ritkán megtapasztaltuk, a becsületesség korántsem minden építőanyag-kereskedő és kivitelező sajátja. A lopásokról nem is beszélve… Minden egyes műveletet más-más brigád végez el, mivel generálkivitelező megbízása anyagi okokból aligha lehetséges. A felállított állványokért csak arra az időre fizetünk, amikor azokon tényleges munkavégzés folyik.

– Hol zajlanak még külső-belső felújítások az Egyházmegyében?

– Jelentősebb lépésekről nem tudok beszámolni. Jánoshalmán egy tornacsarnokot építünk. Bele sem merek gondolni, mennyibe fog kerülni. Ezen kívül kisebb felújítások zajlanak csupán – az adott pályázati forrás erejéig.

– Kalocsán a jobboldali városvezetés ellenérzését fejezte ki a főtér felújítása kapcsán. Várható valamilyen kompromisszumos megoldás a témában?

– A teret, amint bárki láthatja, szépen rendbe tesszük. Nyolcszáz négyzetméternyi saját területtel járultunk hozzá a vonatkozó útszakasz kiterjesztéséhez. A többi nem a mi dolgunk.

– Sokan kíváncsiak a számadatra, miszerint hány katolikus hívő él Magyarországon? Egyes állítások szerint ugyanis mintegy 20%-kal csökkent a katolikusok számaránya hazánkban. Ez tény vagy csupán becslés?

– Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Ugyanakkor nem gondolom, hogy túl rózsás lenne a helyzetünk. Azt is látnunk kell, hogy nem csak a hívek száma csökken, a hazai lakosságé, a világ magyarságáé is. A jövő teljességgel kiszámíthatatlan.

– A magyar állam egyre több oktatási intézményét kínálja fel további üzemeltetésre az egyházaknak. Úgy hallatszik, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szintén vesz át állami fenntartású iskolákat? Mi a hír háttere?

– A katolikus iskolákban – hála Istennek – nincs gyerekhiány, ami azt jelenti, komoly érdeklődés mutatkozik a tanintézményeink iránt. Az egyházi iskolák léte – a határozott értékrend okán – még mindig vonzerőt jelent sokak számára. Az állam kétségkívül szívesen átadna nekünk bizonyos létesítményeket, de ha az adott kistérségben mindössze néhány gyerek lép tanköteles korba, olyan kevés újszülött jön ott a világra, mi sem lennénk képesek fenntartani az államtól esetlegesen átvett iskolákat.

– Május talán a legszebb hónap. Ilyenkor éled újjá a természet. Mit üzen az olvasóknak?

– Imádkozzanak a békéért!