Duna Aszfalt-DTKH: az OSE oroszlánbarlangjában is győzni akarunk

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 15., 10:38
Hazai pályán már sikerült győzni az Oroszlány ellen, és most szombaton is ez a célja a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek.

December elején a Messzi István sportcsarnokban magabiztosan nyert az MVM OSE Lions ellen a hírös városi kosárlabdacsapat 89-76-ra. A bányászváros csapata már nem érhet oda a rájátszást érő pozíciókba, de ettől függetlenül egészen biztos, hogy kiélezett összecsapásra van kilátás szombaton.

- Merőben más mérkőzés lesz a mostani, mint amit Kecskeméten játszottunk, és meg is nyertünk – mutatott rá Forray Gábor vezetőedző. – Az Oroszlány hazai pályán rendkívül veszélyes, köszönhető ez annak is, hogy fanatikus szurkolóik ünnepként kezelnek minden kosármeccset, és oroszlánbarlanggá varázsolják a csarnokot. Ugyan az már biztos, hogy nem jutnak a rájátszásba, viszont ne felejtsük el, hogy még lesz számukra playout, amit egyáltalán nem mindegy, honnan kezdenek meg. Ráadásul mint említettem, hazai közönség előtt egészen biztosan teljes erőbedobással fognak küzdeni. Elsősorban a Dimitrijevic – Barnjak hátvédpáros szabja meg a játékukat. Agresszívan támadják gyűrűt, bátran vállalkoznak dobásra. A tranzícióik is veszélyesek, sokszor megbontják a játékot, és azonnal egy-egyeznek. Jellemző rájuk, hogy jól játszák az in-outokat, azaz a betörés utáni kiosztásokat. Olykor szervezetlennek tűnik, de tudatos ez a stratégia a részükről. Sok hárompontost dobnak rá a meccseken. Az lesz a kulcs a részünkről, hogyan tudunk visszarendeződni, az in-outokat levédeni, és a távoli dobásaikat limitálni. A faulthatár felett védekeznek, agresszívan és keményen. Maximális koncentrációra lesz szükségünk, használni kell a zárásokat, és gyorsan kell forgatni a labdát, jó dobásszelekciót kialakítva. Nehéz megmérettetés előtt állunk, ám a győzelem lebeg egyértelműen a szemünk előtt. Rendkívül kiélezett a küzdelem a rájátszásért, minden siker kulcsfontosságú az alapszakasz hajrájában. Bízom benne, hogy a kecskeméti szurkolók most is szép számban elkísérnek minket, és együtt örülhetünk majd a lefújáskor a sikernek.

MVM OSE Lions - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 24. forduló 
2023. március 18., szombat 18.00 @ Krajnyik "Akác" András sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert 
MKOSZ ellenőr: Fekete László

Az U20-as meccs 15.00 órakor kezdődik.

Élő közvetítés a MindiGo Sporton előfizetés után.