Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Ladovszky János folytatja Kecskeméten
KÖZLEMÉNY
A nyáron az U20-as Európa-bajnokságon képviselte városunkat, most pedig az is eldőlt, hogy a következő szezonban is a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét keretét erősíti.
- Megtiszteltetés, hogy Kecskeméten folytathatom a kosárlabda pályafutásom – nyilatkozta Ladovszky János. – Mikor még csak gyerekként, nézőként voltam jelen az NBI-es meccseken, mindig csodálattal tekintettem Wittmann Krisztiánra és Karahodzsics Kemalra, akikkel ma már együtt edzhettek. Azt hiszem nem is kell nagyon ecsetelnem, milyen felemelő érzés ez számomra. A sport mellett a tanulás is fontos szempont nekem. A Neumann János Egyetemen Gazdaságtudományi Karának diákja vagyok, a harmadik évemet kezdem meg ott az ősszel. Szeretnék minél többet fejlődni, ezért sokat fogok dolgozni. Bízom benne, hogy egyre több lehetőséghez fogok jutni, és igyekszem ezt jó játékkal meghálálni majd.
Szerző: Komáromy András
