Átadták a megújult orvosi rendelőt a Széchenyi sétányon

2025. 09. 29., 18:37
A Széchenyi sétánynál található orvosi rendelők egyik fontos kérdése volt az akadálymentesítés. Már ez a probléma is múlté, ugyanis ma adták át a teljesen felújított orvosi rendelőt, melyet Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester is megtekintett.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 15 képet tartalmaz

Eljárt a kor fölötte – így fogalmazott Gál Zsombor képviselő a Széchenyi sétányon lévő háziorvosi szakrendelővel kapcsolatban, melynek egyik legnagyobb problémája, az volt, hogy a mozgáskorlátozottak nehezen tudták megközelíteni a bejáratot, így erre a felújítás során nagy hangsúlyt fektettek.

– Elsődleges cél volt, hogy akadálymentesítsük az orvosi rendelőt, hiszen így felelhet meg a mai kor elvárásainak. Emellett teljesen megújult az egész belső tér 
— mondta el Gál Zsombor.

A felújított rendelő a mai naptól már fogadott betegeket. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester, valamint Szamler László és Gál Zsombor képviselők a helyszínen tekintették meg a kész munkálatokat és a berendezés alatt álló rendelőket.

– Örömünkre szolgál, hogy háziorvosaink a mai naptól visszaköltöztek az eredeti helyre, a felújított rendelőbe. Dr. Erdélyi Zsuzsanna főorvosnő tartós helyettesítésként rendel itt, Kelle György doktor úr pedig a saját praxisát viszi az új rendelőben
— nyilatkozta az átadáson dr. Pataki Mariann, Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának intézményvezetője.

Ez a beruházás nagyon sok mindent magába foglal a nyílászárók cseréjétől kezdve a belső tér átalakításán túl egészen az akadálymentesítésig minden megújult, egy teljesen új rendelőt kaptak a széchenyivárosiak.