Az emberiesség csendes ünnepévé nemesült a Wojtyla Barátság Központ szombati ebédosztása is, ezúttal Ács Imre tanár úr, a Széchenyi István Technikum nyugalmazott mesterpedagógusa és három tanítványa jóvoltából.
180 rászoruló gyermeket ajándékozott meg karácsony alkalmából a Városi Szociális Közalapítvány. Az Evangélikus Templomban tartott mai karácsonyi ünnepségen 11 gyermeket külön kiemeltek tanulmányi átlaguk miatt, nekik 100.000Ft értékű jutalmat adományozott a közalapítvány.
Harminc bűncselekmény áldozatává vált család karácsonyát teszik szebbé azok a csomagok, amelyeket a Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány gyűjtött. Az adományokat a mai napon adták át az Áldozatsegítő Központnak.
Karácsonyi ünnepségét tartotta a Kecskeméti ILCO Egyesület a Hunyadivárosi Közösségi Házban, szombaton. A jelenleg több mint 50 főt számláló egyesület a sztómával élőket tömöríti és egyben támogatja.
December 11-én délelőtt a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai újra gyermek színházi előadással ajándékozták meg a Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar utcai Tagintézményében nevelkedő sérült gyerekeket.
33. alkalommal került megrendezésre hétvégén az Első Kecskeméti Lions Club filléres börzéje. Az eseménynek ismét nagy sikere volt, amelyen a német testvérklubok adományaiból lehetett válogatni.
December első szombatján került sor a IUSTITIA Egyesület ezévi, utolsó versenyére. A rendezvény, ami nem is igazán verseny: immár hagyományosan a jótékonykodás jegyében zajlik. Idén az Áldozatsegítő Központ által támogatott bajbajutottak karácsonyára szervezett gyűjtést az egyesület. A futók nevezési díja teljes egészben a karácsonyi csomagok elkészülését segíti.
A Kecskeméti Nyugdíjasszövetség péntek este tartotta évzáró klubvezetői összejövetelét. A városvezetés részéről Pászti András a Gondoskodó Város Bizottság elnöke méltatta a szervezet tevékenységét, hangsúlyozva azt, hogy a városrészekben működő nyugdíjas klubok fontos feladatot látnak el, és az önkormányzat folyamatosan számít a munkájukra.
Hatszáz gyereket leptek meg a Hetényegyházi Traktoros Baráti Kör tagjai péntek este. Kivilágított traktorok menetét vezette körbe a településen a baráti kör Mikulása. Este hatkor érkeztek vissza a művelődési házhoz, hogy kiosszák a csomagokat a település legfiatalabb lakóinak.
Hétvégén újra megrendezi jótékonysági filléres börzéjét az Első Kecskeméti Lions Club a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornacsarnokában. Az érdeklődők német, osztrák adományokból válogathatnak majd a helyszínen. A jótékony oroszlánok börzéje kiváló lehetőség arra, hogy kedvező áron vásárolhassunk különleges karácsonyi ajándékokat.
Idén is várják az adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjánál. Lehet bevinni tartós élelmiszert, szaloncukrot, higiéniai termékeket, illetve új, vagyis nem használt sálat, sapkát, kesztyűket. A csomagokat az intézmény több időpontban osztja ki a hajléktalanok és rászorulók között, hogy mindenki számára boldog legyen a karácsony!
Kecskemét újabb Miyawaki minierdeje valósult meg múlthét szombaton, a Bányai Júlia Gimnázium udvarán. Dósa Esztert és Fekete Lászlót a 10 millió Fa - Kecskemét - Zöldítő Civil Társaság tagjait voltak a Kiemelő stúdióvendégei.
Bokrétaünnepet tartottak ma az újonnan épülő Bagoly Klinika épületében, amely várhatóan jövő februárra lesz kész. A szerkezetkész állapotban lévő klinikán 2 modern műtő, 8 kórterem és 16 betegágy lesz majd.
Idén is megrendezték a már hagyományszerű Koraszülöttek Világnapját Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban. Bár az ide évente járó gyermekek egyre csak nőnek, a rendezvény célja idén se változott: A Hírös Koraszülöttekért Közhasznú alapítvány vendégül látta a koraszülött gyermekeket, családjaikat, s persze régi orvosaikat, kórházi tagokat.
A kecskeméti könyvtárban gyűltek össze a magyar asszonyok, a több napos jubileumi programsorozat, a XX. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó szombatján. Ezek a nők az életünket leginkább formáló személyek, mint szervezetvezetők, városvezetők, illetve mint hétköznapi hősök, anyák, nagymamák, feleségek. A találkozó része volt a Te Deum az életért című hangverseny is, amely Dóbiás Péter, kecskeméti zeneszerző művének ősbemutatója is volt egyben a Szentcsalád Plébánián.
A Miraculum Gyermekkórus és az Aurin Leánykar egyesített koncertjével vette kezdetét Kecskeméten a XX. Kárpát-medencei Asszonytalálkozó ünnepi megnyitója és díjátadó gálája péntek este. Az eseménynek a Nagytemplom adott otthont, ahol a kóruskoncert után három díj átadására került sor. Az asszonytalálkozó programja már péntek délutén elkezdődött, és szombaton is folytatódik majd a Katona József Könyvtárban és a Szentcsalád plébánián.
Hétfőn elindult a Néma Jelek – Hangos Válaszok programsorozat a Neumann János Egyetemen. A több alkalmas esemény egy fontos társadalmi problémára irányítja a figyelmet. A részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában dr. Barta Gábor, a Kecskeméti Áldozatsegítő Központ koordinátora és Horváth Csanád, az Egyetemi Önkéntes Pont irodavezetője.
A Szociális Munka Világnapja alkalmából köszöntötte az önkénteseit és munkatársait ma(szerda) délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régiója. A rendezvényen Pászti András, a Gondoskodó Város Bizottság elnöke is méltatta a jótékonysági szervezet munkáját, Kecskeméten végzett tevékenységét.
A jegygyűrűtől a menyasszonyi ruhán át egészen a ceremóniamesterig – több mint félszáz szolgáltató sorakozott fel vasárnap a Four Points by Sheraton Hotelben megrendezett Dream Day Esküvőkiállításon. Az eseményen a házasodni készülők teljeskörűen megszervezhették esküvőjüket a szakma legkiválóbb országos képviselőinek segítségével. A rendezvény nemcsak szakmai bemutatókkal és kedvezményekkel, hanem értékes tombolanyereményekkel is várta a látogatókat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.