Előbb együtt iszogattak, aztán hirtelen rátámadt ismerősére
Dohányboltból lépett ki a sértett Szabadszálláson január 6-án este, amikor leszólította és italozni hívta egy kerékpáros férfi, akit csupán látásból ismert. Mivel nem volt ellenére a dolog, ezért útnak indultak közösen, hogy pálinkát vegyenek. Az egyik boltban sikerült is beszerezniük az italt, majd egy padon elfogyasztották és kellemesen elbeszélgettek. Kis idő elteltével a férfi közölte, hogy hazamegy, az újdonsült ismerős pedig felajánlotta, hogy elkíséri.
Egy kereszteződéshez értek, amikor a barátságosnak tűnő idegen minden előzmény nélkül lerántotta a derekáról az övtáskáját, amelyben a készpénze, bankkártyája, valamint a hangszórója és a power bankja voltak. A következő pillanatban a tolvaj ellökte, ő pedig a földre esett. Amikor felállt, sikerült megszereznie a táskáját, de támadója addigra kivette belőle az értékeit, majd ismét a földre lökte. Az elkövető ezután felszállt a biciklijére és eltekert. Később kiderült, hogy a bántalmazott az eset során könnyű sérüléseket szenvedett.
Az esetet követően a helybéli egyből értesítette a rendőröket, akik a helyszínre siettek. Meghallgatták a sértettet, aki ugyan nem tudta támadója nevét és címét, de részletes leírást adott róla. A dohányboltra szerelt biztonsági kamera felvételét elemezték, aminek köszönhetően pár órán belül sikerült azonosítaniuk az elkövetőt. Az 58 éves férfi lakására vonultak, ahol megtalálták az ellopott hangszórót és készpénzt, amit lefoglaltak a nyomozók és visszaadták a tulajdonosának. A rablót őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A kunszentmiklósi rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.