Emlék a jelennek a múltból - 150 éve született Klebersberg Kunó, Kecskemét díszpolgára
Egy több mint 80 éves naplót mutat Szilágyi Róbert, a Kertvárosi Általános Iskola igazgatója. Az intézmény jövőre ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az akkori méheslaposi népiskolaként ismert intézményt 1926. október 4-én adta át közösen Horthy Miklós kormányzó és a korszak kultuszminisztere, Klebelsberg Kunó.
A Kertvárosi Iskolában ma már több mint 200 diák tanul, ám száz éve innen indult el a környék népiskolai oktatása, akkor még jóval, kisebb létszámmal. A tanyavilág gyermekei ekkor kaptak először valódi lehetőséget a tanulásra.
A tanyasi iskolák, és velük együtt a tanítók, a közösségi élet valódi motorjai lettek. Az első kinevezett községi néptanító, Sebő Antal olyan tekintélyes pedagógus volt, aki nemcsak tanított, hanem hidat épített az emberek között. Olyan közösségi eseményeknek adott teret, amelyek a szétszakított nemzet lelki sebeinek gyógyítását szolgálták. A történelem azonban később újabb kihívásokat hozott. 1945 után a kommunista vezetés igyekezett eltörölni a Horthy- és Klebelsberg-korszak emlékeit. A Kertvárosi Iskolában is próbálták leszedni az emléktáblát, ám a múlt nem tűnt el, csak eltemetve lappangott.
Hajagos Csaba történész szerint a pedagógusokra ma is jelentős felelősség hárul: a klebelsbergi szellemiséget tovább örökítve olyan értékeket kell közvetíteniük, amelyek erősítik a fiatalokban a magyarságtudatot és a hűséget gyökereikhez. A Kertvárosi Iskola a teljes következő tanévet az évfordulónak szenteli, programsorozattal tisztelegve a múlt öröksége előtt. Kiállítások, megemlékezések, májusi gálaműsor és az eredeti 1926-os átadó ünnepség újrajátszása várja majd a gyerekeket és a város lakóit. Egy olyan időutazás, amely megmutatja: az iskola múltja ma is élő üzenet.
