Emlékezetes operagála a szegedi szimfonikusokkal

Nagy ívű dallamok, áradó érzelmek, romantika és valamelyest mégis realisztikus ábrázolás – ilyenek Puccini operái, amelyek különleges helyet foglalnak el a zenetörténetben. Ezekből a gyönyörűséges remekművekből, valamint az olasz szerző zenekari darabjaiból hallhattak válogatást mindazok, akik hétfő este a Hírös Agórába ellátogattak. A mintegy kétórás koncerten ismert és ritkábban hallott Puccini-operák, többek között a Bohémélet, a Tosca, a Manon Lescaut és A fecske részletei – intermezzók, szólóáriák és duettek –, valamint a neves komponista első jelentősebb műve, a Preludio Sinfonico hangzott el a Szegedi Szimfonikus Zenekar, illetve az egyaránt erdélyi származású két operaénekes, Kriszta Kinga (szoprán) és Pataki Adorján (tenor) előadásában.

Az est dirigense nemcsak a sallangoktól mentes, mindig érthető mozdulataival tűnt ki, hanem az elhangzó darabok közötti szünetek tartalmas „kitöltésével” is. Cser Ádám ugyanis a zeneművekről – azok elhangzása előtt – számos érdekes történetet, vidám anekdotát is mesélt. Mindjárt a koncert elején például föltette a jelenlévőknek a kérdést: „Miért szeretjük Puccinit? Azért, mert szép, mert dallamos? Mi az, amit szeretünk benne?” És azután rögtön meg is adta a szerinte „helyes” választ: „Hát az, hogy egy mániákus ember volt, aki szakított a korábbi tradíciókkal, és azt mondta, hogy őt egyetlen egy dolog érdekli: az, hogy akit ő a színpadon ábrázol, az hús-vér ember legyen, valódi érzésekkel és valódi tragédiákkal.”

A hangverseny folytatásában is többször magához ragadta a mikrofont. Helyenként szellemes gondolataival gyakran megnevettette a közönséget. De hát ki ne derülne azon, ha arról hall, hogy egy megrendelésre kapott szövegkönyvre Puccini konkrétan csak annyit mondott, hogy „Disznóság!”, vagy hogy ugyanarról Cser Ádám így vélekedett: „Elmesélem a történetét nagyon gyorsan, lassan se tartana tovább.” Kiderült az is, hogy Puccini A fecske címmel végül megírta az operát, de egy feltétellel, hogy „a kiadó és mindenki, aki abban közreműködik megígéri, hogy a műve Itália területén nem hangzik el.” Mosolyt csalt az arcokra az a fővárosi lapban megjelent kritika is, amelynek írója Puccini Manon Lescaut-ját így jellemezte: „Kettő dolog hiányzik belőle: a dallam és az érzelem”, majd miután egy ária elhangzott a zenetörténet egyik legnépszerűbb zenedrámájából, az operaszerzőként is ismert karmester csak annyit mondott: „Szerintem ez a kritikus nem volt ott az előadáson.”

Az operagála mindvégig emelkedett hangulatban zajlott, a közönség valamennyi áriát, zenekari betétet vastapssal jutalmazott. S ahogyan közeledett a koncert vége – ekkor már csak ismert dallamok csendültek fel –, egyre zajosabbá vált az ünneplés. Így azután ráadásszámmal – a Nessun dormával, Kalaf áriájával a Turandotból – búcsúztak el a hírös város zeneszeretőitől a napfény városának muzsikusai.

Varga Géza