Ernő az ország első férfija, aki a szülésznői hivatást választotta

A véletlen műve, hogy Katona Ernő erre a kecskeméti kórházba került. - A feleségemet kísértem el állásinterjúra, és éppen a hallban várakoztam, amikor kiderült, hogy szülész vagyok és álláslehetőséget ajánlottak - mesélte.
Ezt megelőzően 9 évig dolgozott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának intenzív osztályán, neurológiáján, illetve a kardiológián is.

Ernő hat évet tanult, hogy szülésznő lehessen, mindennek ellenére egyetemi tanulmányai befejeztével nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, azonban nem keseredett el, tovább képezte magát és pszichopedagógiai képesítésre is szert tett.
Mint elmondta, összeségében pozitívan éli meg, hogy ezen az osztályon dolgozhat férfiként - „Nagyon sokszor érzem azt, hogy az apás szülésre érkező férfiak tudnak belém kapaszkodni. Hamarabb rá tudok hangolódni az ő aggodalmukra azáltal, hogy én is férfi vagyok, és ők is szívesebben kapaszkodnak ebbe a ténybe – árulta el nekünk Ernő a háttérből beszűrődő két csecsemő sírás között.

Az eddig Kecskeméten töltött másfél év alatt számos köszönő levelet, emailt, és megható képet kapott az itt vajúdó anyukáktól és hozzátartozóiktól. Az eddigi munkája legszebb emlékeként él benne, amikor az egyik édesanya, aki a szülést megelőzően a terhespatológián feküdt, megölelte – Ebben az ölelésben benne volt minden, amit az azt megelőző hetekben egymástól kaphattunk - idézte fel a megható pillanatot Ernő.
Kiskunhalason él, így munkája az utazás miatt óriási lemondásokkal jár, mindennek ellenére úgy nyilatkozott: „Még ezekkel együtt is azt gondolom, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt és így, ezekkel az emberekkel végezhetem.”
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Facebook oldala