Eszméletlen férfire gyújtotta rá a házat, vádat emeltek ellene

KÖZLEMÉNY
2024. 02. 07., 08:08
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a sértettel közös italozásuk során kialakult vita hevében egy kemény tárggyal úgy megütötte a sértettet, hogy az eszméletét vesztette. A vádlott azért, hogy a tettét leplezze, tüzet gyújtott a házban, amely a bántalmazott férfi halálát okozta.

A vádirat szerint a büntetett előéletű, visszaeső férfi és a sértett ismerték egymást, korábban több alkalommal is közösen italoztak. 2015. december 12. napján az esti órákban a sértett – miután édesapjáék eltávoztak a jánoshalmi házból – áthívta a vádlottat, akivel közösen szeszes italokat és nyugtatót fogyasztottak. A két férfi között az este folyamán a ház egyik tetőtéri helyiségében szóváltás alakult ki. Az elkövető a vita hevében egy, a helyiségben talált kemény tárgyat vágott az áldozathoz, aki az ütéstől eszméletlen állapotban a szoba padlójára zuhant.

Az elkövető ezt követően átment a szomszédos szobába, ahol a nála lévő öngyújtóval meggyújtott egy párnát, azért, hogy az ingatlant felgyújtsa és ezzel a védekezésre képtelen állapotban lévő, eszméletlen sértettet megölje, egyúttal a bántalmazásának nyomait a tűzesettel elfedje. A férfi a tüzet hátra hagyta és lement a földszintre, ahol magához vette a sértett nyakláncát és mobiltelefonját, valamint a sértett édesapjának kameráját és digitális fényképezőgépét, majd azokkal együtt távozott az ingatlanból.

A vádlott által okozott tűz a szomszédos szobáról az egész padlás- és tetőtérre átterjedt és végül a sértett halálát okozta.

A haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálták, majd mivel felmerült az emberölés gyanúja a rendőrség 2021. július 22. napján nyomozást rendelt el az ügyben.

A főügyészség a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

(A rendőrség által a helyszíni szemle keretében készített fényképeken a kiégett tetőtér látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

Kapcsolódó cikk