Férfi röplabda Európa-liga: magyar vereség Kecskeméten

A nagy meleg ellenére is mosolygósan érkezett meg újfent a magyar férfi röplabda válogatott Kecskemétre, ahol kora este került sor a CEV Európa-liga ezüst divízió döntőjének első felvonására. Ifj. Nagy Péter fiai remekül kezdték a találkozót és az első szettben magabiztos sikert arattak, ám ahogy haladtunk előre, úgy fokozta a tempót skandináv kihívójuk és a második etaptól nem is engedtek teret házigazdájuknak.

Szövetségi kapitányunk ezt követően kiemelte Varga Pétert, aki a támadásokban vállalt több szerepet. A Kecskeméti Röplabda Club játékosa elmondta, a megbeszélt taktikát sikerült végrehajtani, de a figyelemhiány később megbosszulta magát.

Ifj. Nagy Péter a mérkőzés után még kiemelte, nagyon oda kell figyelni a védekezésükre, mert jól blokkolnak és ahhoz, hogy nyerni tudjanak a következő meccsen a támadások hatékonyságán kell javítani. A visszavágóra július 6-án, vasárnap kerül sor Svédországban.
