Fiatal virtuózok a Kodály Iskolában

Gerhát László, a Kodály Iskola tanára már évtizedekkel korábban bevezette azt a szokást iskolájában, hogy a legtehetségesebb tanítványok számára koncerteket szervezett felnőtt zenészek társaságában. A hagyományt a tavalyi évben felújították, és a hangverseny igen nagy sikert ért el. Ennek hatására az idén újra megrendezték a Fiatal virtuózok koncertjét Kecskeméten, ahol a Kodály Iskola legtehetségesebb hangszeres növendékei léptek fel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar szólistáiként. Elsőként Radványi Mária tanítványa, a külföldi tanulmányokra készülő Rain Yang Yuxuan játszotta el Mozart A-dúr zongoraversenyének I. tételét.
Őt Gerhát László növendéke, Kapitány Áron követte Grieg: e-moll zongoraversenyének első tételével. Áron érettségi után a budapesti zeneakadémián folytatná. Szintén a zeneakadémiai felvétel a célja az utolsó éves, fuvola tanszakos Csuvár Annának, Dratsay Ákos tanítványának, aki Chaminade fuvolára írott concertojával kápráztatta el a közönséget. Agócs Márta tanítványa, a német nyelvterületen továbbtanulni készülő Filip-Orbán Katinka Elgar csellóversenyét játszotta el sok-sok sajátos ízzel és értelmezéssel. Az est Gerhát Domokos orgonajátékával ért véget. Révész László tanítványa Guilmant orgonaszimfóniájának rendkívül látványos utolsó tételét adta elő sok invencióval, nagy közönségsikert aratva. A nagy kedvvel muzsikáló Kecskeméti Szimfonikus Zenekart Hollókői Huba vezényelte az esten.
A fiatal virtuózok koncertjéről bővebben szólunk majd a Múzsa magazin későbbi adásaiban.
