Fogyatékkal élők mutatták meg tehetségüket
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud061-1920x1280.jpg)
Mintegy hetven lelkes résztvevő mutatta be tehetségét pénteken a Platán Integrált Szociális Intézményben rendezett vetélkedőn. A Platán Otthonon kívül a tasi és a tiszaugi társintézményekből és a Mosolysziget Nappali Ellátóból is érkeztek fogyatékkal élők, mindannyian régóta készültek egyéni vagy csoportos produkciójukra.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud036-1920x1280.jpg)
Sebetkáná Pokilszky Katalin intézményvezető köszöntötte az indulókat és felkészítőiket. Az légy, aki vagy, és érezd jól magad – idézte fel a mai nap üzenetét a résztvevőknek. Elmondta, a vetélkedő témája idén a barátság, a közösség és az összefogás, erről szólnak a versek, a dalok, erről készültek a színpadi jelenetek és a prózai előadások. A fejlesztő és terápiás kollegák készítették fel a résztvevőket a produkciókra, ők mutattak irányt, erősítve a gondozottak önbizalmát. Fontos cél volt, hogy mindenki sikerélményt élhessen át, mindenki érezze, hogy fontos láncszemei az adott előadásnak. Így közösen voltak művészek, jelmeztervezők, dramaturgok, zenészek és színpadi munkások.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud025-1920x1280.jpg)
A produkciókat értékelték is, a zsűri egyik tagja volt Tabáni István, a 2009-es Csillag születik tehetségkutató nyertese is, aki természetesen énekelt is a rendezvényen. A különleges Ki mit tud?-on nem születtek helyezések, viszont gazdára talált a levidámabb, a legszínesebb, a legfantáziadúsabb produkció díja. Annyi biztos, hogy mindenki jól érezte magát, ezért a szervezők szeretnének hagyományt teremteni a közösségkovácsoló vetélkedőből.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud034-1920x1280.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud033-1920x1280.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud041-1920x1280.jpg)
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2023/09/platan-otthon-kimittud069-1920x1280.jpg)