Folytatódik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 13., 19:52
A tervek szerint a kijelölt Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávon kétvágányú, villamosított, 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon.

A V0 teherforgalmi vasútvonal előkészítési munkálatainak következő lépése a nyomvonalsávot érintő élővilág előzetes felmérése, a környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezekre vonatkozóan indított új uniós közbeszerzési eljárást a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, amelynek koordinációjával készítik elő az Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepciót, és annak alapján a V0 teherforgalmi vasútvonal fejlesztését – olvasható a szervezet közleményei között.

Mint írták a gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen a környezetkímélő áruszállítás, melyben a vasútnak – mint a legfenntarthatóbb közlekedési módnak – ismételten egyre jelentősebb szerepe van. Mind a hazai, mind a nemzetközi célkitűzések között szerepel a személy- és áruforgalom közútról vasútra terelése, lehetőség szerint minél nagyobb mértékben. A vasúti elérhetőség a nemzetközi léptékben hálózattal rendelkező vállalatok telephelyválasztásában is szerepet játszik.

A magyar vasúthálózaton Budapest, mint fő vasúti csomópont jelentős szűk keresztmetszetet képez mind a nemzetközi, mind a hazai személy- és áruforgalom szempontjából. A hosszú távú fejlődés elérése érdekében született döntés az augusztus 20-ig véleményezhető Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepció megalkotásáról, amely megalapozza egy Budapestet délről elkerülő vasútvonal kijelölését.

A V0 tervezett vasútvonal versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot teremtene a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs vasúthálózat elkerülésével, és meg fog felelni a TEN-T hálózatra előírt paramétereknek, ezáltal megvalósul az áruszállítás szempontjából is a teljes átjárhatóság. A jelenlegi 35 százalékos tranzit forgalom részaránya már a V0 I. ütemének megépülése után is várhatóan 52 százalékos részarányt tud elérni.

Még idén megkezdődhetnek a felmérések

A V0 megvalósításához szükséges előkészítési munkálatok folyamatban vannak. A vizsgálandó Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávra vonatkozó részletes elemzések jelenleg is még zajlanak, a megvalósíthatósági tanulmány pedig hamarosan elkészül az Építési és Közlekedési Minisztérium felügyelete mellett – közölték.

Ahogy korábban megírtuk, a nyomvonal vizsgálatát a Főmterv Zrt. és a Trenecon Kft. végezte el. 

A beruházás kiemelten kezeli a lakott területek és természeti értékek védelmét. A HUNGRAIL a nyomvonalsáv részben Natura 2000 területet is érintő élővilágának felmérésére, környezeti hatástanulmány készítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére új közbeszerzési eljárást indított. Az ajánlatok benyújtásának jelenlegi határideje 2023. augusztus 14.

A sikeres közbeszerzési eljárás és a vonatkozó szerződés hatálybalépése esetén, tervezetten még idén ősszel megkezdődhetnek az élővilág felmérési munkálatok a nyertes vállalkozóval, melynek eredményeként kerülhet sor a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe vevő nyomvonal pontosítására.

Új vasúti Duna-híd megépítése is szükséges

Tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon, részben meglévő vasútvonalakat használva.

A tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére is szükség lesz. A projekt összeköti a jelentős hazai és országhatáron túli ipari területeket és ezáltal bekapcsolja a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe, ezzel növelve a tranzitforgalom növekedésén kívül a hazai termékek export piacokra való gazdaságos eljutását. Mindez hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a vasúti áruszállítás az Európai Unió céljaival összhangban 2030-ig 50 százalékos növekedést érhessen el, 2050-ig pedig megduplázódjon – zárul a HUNGRAIL közleménye.