Gyermekei előtt fenyegette meg a buszsofőrt a kecskeméti férfi

KÖZLEMÉNY
2024. 06. 14., 08:44
A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki két gyermeke jelenlétében hangosan szidalmazott, majd veréssel fenyegetett meg egy buszsofőrt.

A vádirat szerint a helybéli férfi – az ügy vádlottja –2023. november 22. napján két gyermekével akart felszállni egy kecskeméti helyi autóbuszjáratra. Az autóbusz vezetője – az ügy sértettje – épp ekkor akart elindulni, ezért a busz ajtajait becsukta. Indulás előtt azonban meglátta a vádlottat és gyermekeit, ezért az első ajtót ismét kinyitotta.

A buszra felszálló vádlott – azért, mert előttük a sértett becsukta az ajtót – hangosan szidalmazni kezdte a sofőrt, akit ennek során azzal fenyegetett meg, hogy megveri. A sértett félt attól, hogy a vádlott fenyegetését beváltja, ezért nem indult el, hanem a férfival szemben rendőri segítséget kért, a többi utasért pedig mentesítőjárat érkezett.

A büntetőtörvény a tömegközlekedésben dolgozókat – így a buszsofőröket is – közfeladatot ellátó személynek minősíti és eljárásuk alatt fokozott büntetőjogi védelemben részesíti.

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Kecskemét Járásbíróság fog dönteni.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség