Gyorsan elcsípték a keceli tolvajt

2023. 03. 07., 10:27
Pár órán belül beazonosították a rendőrök azt a 25 éves keceli férfit, aki a gyanújuk szerint munkagépeket és készpénzt lopott az egyik telephelyről. A házkutatásnál pedig további értékes „kincsekre” bukkantak a nyomozók.

Bejelentés érkezett a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra 2023. március 3-án reggel, miszerint az egyik keceli telephelyre betört, és több munkagépet, valamint 100.000 forint készpénzt elvitt egy ismeretlen elkövető. A tolvaj a gyanú szerint a kerítésen átmászva jutott be a telekre, majd felfeszítette a raktár ajtaját, hogy hozzájusson a több százezer forint értékű szerszámokhoz. Az udvarban parkoló egyik járművet nyitva találta, onnan tett szert a pénzre.

A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek és beszerezték a környék kamerafelvételeit, aminek az eredményeként pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Ezután a gyanúsított lakására vonultak, ahol három, feltehetőleg lopott kerékpárt is találtak, így ezeket lefoglalták. A 25 éves helybéli férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aminek során elismerte mind a szerszámgépek, mind a kerékpárok lopását. A kiskőrösi nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményeket is a férfi.