Gyurkó Sándor kapta az Év Utánpótlás Férfi Teremröplabda Edzője elismerést

– Gratulálok az elismeréshez! Úgy tűnik, ez a díj lassan „kecskeméti specialitás”, hiszen tavaly Karagics Mátyás nyerte el.

– Minden díj fontos az embernek, de ez különösen, hiszen a szakma visszajelzése. Az edzők szavazatai alapján ítélték oda, ez pedig mindig sokat jelent. Korábban kétszer kaptam meg az év utánpótlásedzője címet, egyszer pedig a felnőtt férfi vonalon is elismertek, de ezeknél is fontosabb, hogy azt látom: figyelnek arra, amit csinálunk.

Ez a díj ugyan az én nevemhez kötődik, de valójában rengeteg ember munkája van mögötte. Klubedzők, testnevelők, iskolai vezetők, szülők és természetesen a játékosok nélkül ez nem jöhetett volna létre. Én csak átvettem azt, amit sokan együtt tettek le az asztalra.

– Mi alapozta meg ezt az eredményességet, amelyet most országos szinten is elismertek?

– Konkrétan ez a díj az U15-ös fiú válogatott Eb-döntőbe jutásához kötődik.

Úgy gondolom, hogy fizikálisan mi jóval az élvonal alatt vagyunk, tehát nem olyan magasak a gyerekek, nem tudunk olyan mennyiségből válogatni, mint akár a környező országok, viszont harcosságban, labdás ügyességben, koordinációban kiemelkedőt nyújtottak ezek a fiúk, és ezt a testmagasságbeli deficitet tudták ellensúlyozni ezzel.

Ráadásul hosszú idő után jutott ki újra fiú válogatott Európa-bajnoki döntőre, ez önmagában is nagy eredmény.

A kecskeméti munkát illetően pedig szerencsés helyzetben vagyok: kiváló edzőktől, testnevelőktől tanulhattam, akik már előttem magas szintre tették a mércét. Jó alapanyaggal dolgozhattam, erre lehetett építeni.

– Mit tartasz a legfontosabb feladatnak az utánpótlás-nevelésben ahhoz, hogy a magyar röplabda előre tudjon lépni?

– Nagyon fontos lenne az, hogy a minél több általános iskolában, a testnevelők megtanítsák az alapérintéseket, megismertessék és megszerettessék a röplabdázást a gyerekekkel. El is indult még a Covid járvány előtt egy képzés, melynek én is részes voltam továbbképzőként. Jártuk az iskolákat, továbbképzéseket tartottunk, de sajnos a Covid után ezt nem újították meg, pedig nagyon fontos lenne. Nagyon sok iskolában szeretnek játszani, röplabdázni a gyerekek. Jó lenne, ha a technikai alapokat megtanítanák nekik ott a testnevelők, akik napi szinten többször is találkozhatnak a gyerekekkel az iskolában. Az edzők általában csak az edzéseken és a mérkőzéseken látják a sportolókat. Nagyon sok iskolának még mindig elég kicsi tornaterme van, de ez sem hátrány, mert az alapokat ott is el lehet sajátítani. Mennyi válogatottságig eljutott játékos kezdte az Arany János Általános Iskola vagy a Katona József Gimnázium apró tornatermeiben! Én bízom benne, hogy ezek a továbbképzések újra el lesznek indítva, és akkor nyilván megnövekedne a létszám, mármint a sportolni, röplabdázni vágyó fiú- vagy lánygyerekek létszáma. A lányoknál talán létszámbeli probléma nincsen, a fiúknál azért akad.

Ha a létszám növekedik, akkor nyilvánvaló, hogy több jó alkatú, tehetséges gyereket tudunk kiválogatni. És ezen a ponton kell belépni a rendszerbe az edzőknek.

– Hogyan értékeled a Kecskeméti Sportiskolában folyó munkát a röplabda szakágban?

– Nagyon nyugodt, stabil körülmények között tudunk dolgozni. Minden feltétel adott az edzésekhez és a versenyeztetéshez: felszerelések, termek, utazás. Soha nem volt gond azzal, hogy ne érkezne meg időben a busz, vagy ne lenne meg az eszköz, amire szükségünk van.

Ez az edzőknek óriási segítség, de a gyerekek számára is biztonságot ad. Így valóban csak a szakmai munkára lehet koncentrálni.

– Milyennek látod összességében a magyar röplabda helyzetét?

– Nem érdemes szépíteni: a nemzetközi élmezőnytől még messze vagyunk, fiú és lány vonalon egyaránt. A lányok kijutottak az Eb-döntőre, ami nagy eredmény, a fiúknál viszont ez ritka alkalom.

Éppen ezért volt különösen értékes az idei szereplésünk. Olasz, francia, szerb, bolgár vagy török csapatokkal játszottunk, akik mögött tíz-húszszoros merítési lehetőség áll. Ennek ellenére a játékrendszerünk nem lógott ki, ugyanazt a sebességű és felfogású röplabdát próbáltuk játszani, és helyenként gondot is okoztunk az ellenfeleknek.

A kulcs a szisztematikus munka lenne. Minden edzőnek pontosan tudnia kellene, hogy egy 13 vagy 15 éves játékosnak mit kell tudnia az adott korosztály végére. A szövetség ehhez már sok szakmai anyagot biztosít, ezeket egységesen kellene alkalmazni. Ha ez megvalósul, a játék minősége, sebessége és a koncentráció is javulni fog.

– Végezetül mit üzennél azoknak a gyerekeknek és szülőknek, akik most választanak sportágat?

– A legfontosabb üzenetem az, hogy sportoljanak. Teljesen mindegy, melyik sportágat választják, a mozgás, a közösség, a rendszeresség mindenkinek jót tesz. A röplabda sajátossága, hogy később ad sikerélményt, és nem tudjuk már egészen kis korban megszólítani a gyerekeket. Mire egy másodikos-negyedikes diák hozzánk kerülhetne, addigra sokan már más sportágban kötnek ki. Ha az alkati, növekedési vizsgálatok pontosabban működnének, könnyebb lenne eldönteni, kinek van hosszú távon esélye ebben a sportágban, és kinek érdemes mást ajánlani. De a lényeg ugyanaz: mozogni kell, sportolni kell. Én természetesen annak örülnék a legjobban, ha minél többen a röplabdát választanák.