Hajnali fagyok is előfordulhatnak a következő napokban

Hétfő délelőtt keleten is fokozatosan megvastagszik a felhőzet, majd délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken. A csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okozhat esőt, záporesőt, a Tiszántúlt a déli órák környékén érheti el, miközben nyugat felől csökken a csapadékhajlam. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között valószínű, a magasabb értékeket a kezdetben még kevésbé felhős keleti határvidéken mérhetnek.
Kedd virradóra keleten kisebb körzetekben rétegfelhőzet képződhet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, így nagyrészt derült, napos, keleten egy összeáramlási vonal mentén gomolyfelhősebb idő várható. Napközben nem lesz csapadék. A változó irányú szél napközben már gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 8, kora délután 12 és 16 fok között várható.
Szerda hajnalra nagyobb területen köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek néhol lassabban oszlanak fel, utána derült, napos idő várható csapadék nélkül. A déli szél többnyire gyenge marad, de a Rábától nyugatra élénk lesz a szél. A minimum mínusz 2 és plusz 4, a csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű.
