Halálos gázolás - Kerékpárjával együtt zuhant az árokba az idős asszony

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 29., 21:43
Életét vesztette egy idős kerékpáros asszony, amikor elütötte egy személyautó Hódmezővásárhelyen.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 25 képet tartalmaz

Helyszíni információk szerint a Nagy András János utcán haladt a szürke színű BMW, amikor egy másik jármű előzésébe kezdett, eközben elütötte az úton keresztben haladó kerékpáros asszonyt. Az ütközéstől az idős néni kerékpárjával együtt a bal oldali árokba csapódott. A nyugdíjas asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az autós az ütközés után a jobb oldali árokba hajtott, ahol egy fának ütközött. A gépkocsiban egyedül ülő nő nem sérült meg. A másik járművet vezető nő elmondta, hogy a gázolást nem látta az előtte lévő kanyarodó autó miatt. A gázolás után az árokba hajtó BMW-ből a nő ki tudott szállni és azonnal segítségért kiabált, hogy elütött valakit, aki az árokba zuhant. A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával még vizsgálja, a helyszínelés miatt több órára teljesen lezárták az érintett útszakaszt.