Húszéves a Kiskunsági Alkotótábor – kiállítás nyílt a Wojtylában

2025. 09. 30., 10:17
Kiállítás nyílt az idén 20 esztendős Kiskunsági Alkotótábor műveiből a Wojtyla Barátság Központ dísztermében. Ez alkalomból Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket.
A galéria 34 képet tartalmaz

Az idei alkotótáborban készült képek közül tizenöt került a szociális-közművelődési intézmény falaira.

– A természet, a táj és az emberi élmények ihlette festmények sokszínűen tükrözik a művészek egyéni látásmódját és a közös értékteremtő munka hangulatát. Az Erdők Hete programsorozat ihlette alkotótáborban készült festmények élethűen ábrázolják az ember és a teremtett világ kapcsolatát – fogalmazott bevezetőjében Sulyok Ferenc.

Az alkalmat Szabó Sándor tárogató-játéka színesítette.

A kiállított festmények, valamint a művészektől a KEFAG Zrt-re hagyományozott további alkotások megvásárolhatóak. Az elkelt művekből befolyt bevétel a Kecskeméti Arborétum fenntartását, fejlesztését szolgálja. (További információ ITT olvasható.)

A festménykiállítás november 28-ig hétköznapokon 9-15 óráig, szombaton 9-13 óráig tekinthető meg.

Tódor Norbert
Fotók: Mátyus István