Inspiráló reggel – női vállalkozók közössége Kecskeméten

Egy forró kávé kíséretében indult a nap Kecskeméten az egyik helyi étteremben, de a reggeli mellé most üzleti inspiráció is járt. A Trendalelke Vállalkozónői Reggelin hónapról hónapra más témával várják azokat a nőket, akik vállalkozásukban fejlődni és egymást támogatni szeretnék. Ezúttal arról volt szó, hogyan lehet a kiállítási megjelenés nemcsak látványos, hanem valóban jövedelmező is. Az egyik résztvevő, Szilberhornné Csilla, hat éve vezeti kézműves vállalkozását. Mint mondja, tapasztalt vásározó, de mindig van mit tanulni. Szerinte ma már nem elég jelen lenni egy vásáron – kitűnni kell, és ehhez nemcsak jó termék, hanem kreatív megjelenés is kell.
A résztvevők szerint a piac telített, de éppen a kreativitás és a bátorság az, ami ma értéket teremt. Az eseménysorozatot Pajkó Andrea indította útjára nyolc évvel ezelőtt. Vállalkozásfejlesztési közgazdászként azt tapasztalta, hogy hiányzott egy olyan fórum Kecskeméten, ahol a női vállalkozók megoszthatják tapasztalataikat és segíthetik egymást.
A fotográfus Petróczi Réka a kezdetek óta tagja a közösségnek. Azt mondja, mindig új ötletekkel tér haza. A legjobb tanács, amit eddig kapott, hogy soha ne adjuk fel!
– A a 10 év fotográfiai munkámban időnként a kiégés is felmerült, ez egyébként téma is lesz majd a későbbiekben.. De foglalkozni kell a social media platformokkal is. Ma ugyanis már nagyon nehéz eldönteni, hogy hol és hogyan feleljen meg az ember - fejtette kI Petróczi Réka.
A következő reggelit november 6-án tartják, ahol a kiégés és az önismeret kerül a középpontba – mert ahogy a szervezők fogalmaznak, vállalkozni csak önismerettel lehet igazán.
