Júniustól új rendőrkapitánya lesz Kecskemétnek

2023. 05. 22., 11:21
Timafalvi László rendőr ezredes lesz június 1-től Kecskemét rendőrkapitánya, miután Kerti István jelenlegi kapitányságvezetőt rendelkezési állományba helyezték. Mindezt ma jelentették be a Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésén, ahol a Kecskeméti Rendőrkapitányság tavalyi beszámolója is napirenden szerepelt.

A Belügyminiszter 5 évre rendelkezési állományba helyezte Kecskemét Rendőrkapitányát. Mindezt az érintett jelentette be napirenden kívül hétfőn reggel a Jogi és Ügyrendi Bizottság ülésén, ahol a kapitányság tavalyi évi beszámolóját tárgyalták. Mint Kerti István elmondta, 5 évre rendelkezési -bármikor visszahívható - állományba került, helyét pedig Timafalvi László rendőr ezredes veszi át június 1-től.

Timafalvi László 16 évig vezette a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságot, mint a bizottsági ülésen elmondta, 36 éve szolgál. Kecskeméten kezdett vizsgálóként, majd a rendészeti vonalra került, és 2008-tól volt Kiskunfélegyháza rendőrkapitánya. Édesapja is rendőrkapitány volt, és egyik gyermeke is a rendőri hivatást választotta.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság tavalyi beszámolójáról a bizottság tagjai pártállástól függetlenül elismerően beszéltek, kiemelve a város közbiztonságáért tett kezdeményezéseket. Kerti István leköszönő rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy továbbra is intenzív lesz a rendőri jelenlét a városban, a balesetek megelőzésére helyezik a hangsúlyt. Ezt segítve egy plusz traffipax is szolgálatba állt már, de az új kapitánynak is lesznek újszerű kezdeményezései. A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2022-es beszámolóját végül ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Jogi és Ügyrendi Bizottság.

kép: police.hu