Kamu hirdetésekkel bukott le

KÖZLEMÉNY
2023. 12. 22., 08:13
Három hónap alatt hatvanegy embert vert át kamu hirdetésekkel egy fiatal marcagi férfi.

Sorban szedte áldozatait tavaly júliustól egy férfi apróhirdetések útján az egyik közösségi oldalon. Az eladásra kínált termékek széles repertoárja között olyanok szerepeltek, mint márkás okosórák, különféle szerszámgépek, autóalkatrészek, hangszórók és számítógépek. A csaló országszerte károsította meg az embereket, a módszere minden esetben ugyanaz volt. A vevő elutalta a kialkudott vételárat egy megadott számlaszámra, de az árut nem kapta meg, és az árát sem adta vissza a hirdető, aki végül elérhetetlenné vált. A nem létező termékek eladása útján így több mint 2,5 millió forint profitra sikerült szert tennie.

A kiskunfélegyházi rendőrök széles körű adatgyűjtés útján jutottak el a profil mögött rejlő elkövetőhöz, akit 2022. november 21-én elfogtak, és őrizetbe vettek. A 23 éves marcagi férfi a kihallgatásán beismerte a bűncselekményeket, miszerint pár hónap alatt összesen hatvanegy embert sikerült átvernie. A nyomozás során arra is fény derült, hogy élettársa segítette. Több bankfióknál is számlát nyitott, amikre a csalásokból származó bevételek érkeztek. A 22 éves nőnek pénzmosás miatt kell felelnie, ő jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozók zárolták az elkövetők bankszámláit és kutatást tartottak a lakhelyükön, ahol készpénzt foglaltak le.

A szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték a rendőrök és a napokban megküldték az iratokat az ügyészségre vádemelési javaslattal.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság