Karambol történt a 451-es főúton

2024. 02. 11., 11:22
Hárman sérültek meg, amikor összeütközött két autó Kiskunfélegyháza határában, a 451-es főút kereszteződésében.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 33 képet tartalmaz

A sárga kocsi a város felől érkezett, amikor vezetője nem adott elsőbbséget a neki balról, a főúton érkező másik kocsinak, ekkor ütköztek össze. Az ütközéstől mindkét autó az út szélére sodródott, a sárga az árokba csapódott, míg a fekete a  szántóföldön állt meg. Információnk szerint a vétlen fekete autóban ülő férfit és nőt és a sárga kocsiban hátul utazó nőt a mentők kórházba szállították, ez utóbbiban úgy tudjuk, hogy három felnőtt és egy kiskorú gyermek ült. A sárga kocsit vezető férfi elmondta, hogy a Csongrád felől érkező fekete autót a kanyar miatt későn vette észre, ezért történt a baleset. A kiérkező tűzoltók a járműveket áramtalanították és a műszaki mentésben vettek részt. A helyszínelés és a mentés idején félpályás útzár volt érvényben. Ebben a kereszteződésben már több súlyos baleset is történt az elsőbbség meg nem adása miatt, volt köztük halálos kimenetelű is. 

Fotó: Donka Ferenc