KC-390: átfogó ellenőrzés Brazíliában

KÖZLEMÉNY
2025. 11. 08., 20:00
Számos érdekesség övezi a katonai szállítás első, teljes egészében a 21. századi követelmények szerint tervezett és fejlesztett közepes katonai szállító repülőgépét, a brazil Embraer vállalat által gyártott KC-390-et. Hazánk két gépet vásárolt, melyből a második a tervek szerint november végén érkezik meg a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz.

Az 1969-ben alapított Empresa Brasileira de Aeronáutica (Brazil Repüléstechnikai Vállalat) mára a repülőgépipar harmadik legnagyobb repülőgépgyártójává nőtte ki magát. 1994-es privatizálása óta a korábban is ismeretes Embraer rövidítés vált a hivatalos elnevezéssé, mellyel immár ötvenöt éves működése során jelentős hírnévre tett szert a piacon. A siker a KC-390 megtervezésével a védelmi iparra is kiterjedt, jelenlegi tendenciák alapján különösen Európában, amelyben fontos szerepet játszott hazánk elköteleződése a típus melletti.

A legtöbb országnak van a civil hatóságtól elkülönülten működő katonai légügyi hatósága, mely a katonai és egyéb állami légiközlekedés biztonságáért, szabályozásáért és felügyeletéért felel. Feladatkörük fontos része az újonnan rendszeresíteni kívánt katonai légijárművek típusalkalmassági vizsgálata, amelyhez hasonlónak magát a tervező-gyártó szervezetet is alávetik. Hazánkban ezt a feladatot a HM Állami Légügyi Főosztálya látja el.

Hogyha két állam katonai légügyi hatósága kölcsönösen elismeri egymás működési rendjét és szabályzatait, azzal egyben elismerik a másik által kiadott tanúsítványokat is. Éppen ezért jelentett nagy áttörést az európai piacon, amikor a Magyar Honvédség letette a voksát a KC-390 mellett. A C-17 Globemaster III. típusú nehéz szállítórepülőgépek hatósági felügyeletének köszönhetően elsők között NATO tanusítványt kiérdemlő katonai légügyi hatóságként számos partnerország számára bír jelentőséggel egy, a magyar légügyi hatóság által megfelelőnek ítélt vizsgálat.

202511_Embraer_KC-390_Brazilia_KA (4)

A HM Állami Légügyi Főosztály szakembereinek munkája a gépek átadás-átvétele során is folytatódik, jelenleg az Embraer Gavião Peixoto-i telephelyén. Itt alapvetően a KC-390 fő alkatrészeinek gyártását, a repülőgép összeszerelését, illetve a repülési tesztek teljes repertoárját végzik, így a megrendelőnek való átadáshoz elengedhetetlen valamennyi vizsgálatot és tesztet is.

A második gép átvétele miatt kiutazó delegációban számos szervezet szakemberei képviseltetik magukat. Az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság Minőségbiztosítási Főnökség állománya biztosítja a gép valamennyi tartozékának minőségi megfelelőségét. Ebbe a csavaroktól kezdve a vezetékeken át a gép teljes szerkezetéig és az annak javításához szükséges, gyártó által biztosított anyagok, mint például festékek, ellenőrzése is beletartozik.

Az Embraer által gyártott KC-390 gépek ugyanis nemcsak konfigurációjukban térnek el a megrendelő országok igényei alapján, hanem festésükben is. A Magyar Honvédség repülőeszközei a vadászgépekre – többek között a Gripenekre – jellemző légifölény szürke festést kapták, mely világos, kékes-szürkés árnyalatának köszönhetően kisebb láthatóságot biztosít az égbolton. A kimondottan katonai repülőgépeken alkalmazott festéknek rejtett előnyei is vannak: a gép kevésbé melegszik fel, csökken az infravörös nyoma (vagyis a hőképalkotó eszközökön való észlelhetősége), valamint a radarláthatósága is.

202511_Embraer_KC-390_Brazilia_KA (1)

Repülőműszaki szempontból a Millennium a 21. századi katonai szállítógépek „svájci bicskája.” Modernitása és többcélúsága rendkívül összetett rendszereket eredményez, melyeket az átvétel során a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Repülőműszaki Zászlóaljának katonái, illetve az alakulat egyik hajózója vizsgált meg.

A kor kihívásainak való megfelelés számos jellegzetességben megnyilvánul. Ezek közé tartozik a pilótafülke hét centiméter vastag, többrétegű, százötven kilogramm súlyú szélvédője, a gép orrában lévő számítógépközpontot védő fel- és leszerelhető páncélzat, valamint az úgynevezett OBIGS-rendszer (fedélzeti inert gáz-termelő rendszer) is. Utóbbi az üzemanyagtartályokban lévő hajtóanyag környezetéből szűri ki az oxigént, s a helyére nitrogént juttat, csökkentve ezáltal a tűz- és robbanásveszélyt.

A teljes ellenőrzés a dokumentáció vizsgálattal együtt két teljes hetet vesz igénybe, amiután megkezdődhet a gép Magyarországra történő átrepülésre való felkészítése.