Kecskeméten sikerült nyerni a jó erőkből álló Alba ellen
2025. 02. 11., 09:56
Az alapszakasz 7. körében a Messzi István Sportcsarnokban 98-79-re tudtak győzni a kecskeméti férfi kosarasok az Alba Fehérvár ellen. Szerdán 18 órától már a 20. fordulóban rendezik a "visszavágót" Székesfehérváron.

Az előző fordulóban mindkét gárda vereséget szenvedett. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Honvéd ellen kapott ki egylabdás meccsen, míg az Alba a Szolnokkal volt sokáig partiban, a végén viszont nagyobb arányú lett a különbség (84-101). A hírös városiak a tabella 11. helyén állnak, míg vendéglátójuk a 7. pozíciót foglalja el jelenleg.
Megnéztem a helyszínen a legutóbbi meccsét az Albának. Egy nagyon tranzíciós csapat, erős triplákkal. Mi kontrollált kosárlabdát játszunk, velük ellentétben. Múltkor hazai pályán mi tudtunk jobban érvényesülni. Szerdán meglátjuk, hogy melyik fél lesz a jobb. A keretük alapján ők az esélyesebbek, de az idei bajnokságban senki nem mehet biztosra a másikkal szemben. Az eddigi mérlegünkön is ez tükröződik, hiszen hat győzelmünk mellett volt több olyan meccs is, ami szoros, vagy egylabdás volt. Ezt követően hosszabb szünet lesz. Tudjuk javítani a játékunkat, előrébb lépni. Seppala a finn válogatotthoz fog utazni, a többiekkel pedig készülünk tovább, és egy edzőmeccs is várható a programban.
— mondta Ivkovic Stojan szakmai igazgató.
”