Kecskeméti éveire így emlékezett: „Az egész egy csoda volt!”

Galambos Erzsi Budapesten született 1931. december 5-én. Apja portás volt a híres Arizona mulatóban, anyja a szemben működő Fővárosi Operettszínházban jegyszedő. Bejáratos volt mindkét intézménybe, iskolai leckéit is az Operettben írta. Már négyévesen elhatározta, hogy ő is primadonna vagy szubrett lesz. Előbb a legendás Lakner-féle gyerekszínházban játszott, azután meg a híres-neves Nádasi balettstúdióban táncolt. Ezt követően elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, főiskolásként Bajor Gizi mellett statisztált. Később Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig és Honthy Hannáig a század legnagyobbjaival lépett fel.

1955 és 1958 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 1958 és 1962 között a Kecskeméti Katona József Színházban játszott – itt készítette első koreográfiáit is. 1962-ben a budapesti Petőfi Színházhoz, majd 1964-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. „Amikor bekerültem, ott volt Honthy, Sárdy, Latabár, Feleki Kamill. Ahhoz, hogy felnőjek hozzájuk, le kellett hoznom a csillagot az égről” – nyilatkozta.

A Nagymező utcában csaknem két évtizedig az első számú sztárok egyike volt, majd váratlanul átszerződött a József Attila Színházhoz. Meg akarta mutatni, hogy prózai színésznőnek is kitűnő. Utóbbit egyebek közt a III. Richárd Erzsébet királyné szerepében is bizonyította. A társulat örökös tagjaként, korát meghazudtolva, még tavaly is színpadra lépett, utolsó szerepében, a Mici néni két élete című darabban 2010 óta láthatta a közönség a József Attila Színházban.

Főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonnaszerepeiben aratta sikereit, de jelentős prózai szerepekben is színpadra lépett. A musical műfajának egyik első hazai előadója volt, a Kossuth-díjat a musical műfajának magyarországi meghonosításáért és elismertetéséért, kiváló tánctudással párosuló, élményt adó színészi alakításaiért kapta meg.

Galambos Erzsi Kecskeméten is mindig elnyerte a nagyérdemű tetszését. 1958 őszén már az első szerepeiben számos dicsérő kritikát kapott. A Cirkuszhercegnő operett bemutatója után Csáky Lajos így méltatta: „Galambos Erzsiben nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az egyik legjobb vidéki szubrettet ismerhettük meg. De úgy gondoljuk, akármelyik fővárosi színpadon is elismerést aratna. Szívből jövő játéka atmoszférát teremt s nagyrészt az ő talentumának, játszi könnyedségű, ízléses komédiázásának köszönhető, hogy az operett valóban azzá lett, – ami: játék, mese felnőtteknek. Nemcsak mint táncoslábú szubrett, hanem mint ötletes koreográfus is elismerést érdemlően mutatkozott be.” (Petőfi Népe, 1958. október 19.) Pár héttel később a Lili bárónőben nyújtott alakításáról is elismerően írt a helyi lap kritikusa: „Galambos Erzsinek Clarisse szerepét sikerült igazán élővé varázsolnia. Áradó humora, frissessége kitűnően érvényesült. Ismét meggyőződhetett a közönség nagyszerű tánckészségéről, közvetlen, egyéni hangú, bűbájos játékáról.” (Petőfi Népe, 1958. december 31.)

A hírös városiak szeretetét Galambos Erzsi jó szívvel nyugtázta, 1959 januárjában egy interjúban így fogalmazott: „A lelkes tapsokból és a hozzám intézett levelekből arra következtetek, hogy egy nagyon kicsit sikerült belopni magam a színházba járó közönség szívébe.”

A kritikusok később is szinte csak jókat írtak róla: „friss, eleven, kirobbanó temperamentumú, kitűnő szubrett”, „ízlésesen, mértéktartóan, s amikor a szükség úgy kívánja, kirobbanó lendülettel játszik, alakítása túlzásoktól mentes, színészileg is szépen megformált” stb. 1962-ben azonban a főváros elcsábította, s bár mint mondta, „gazdag volt ez az elmúlt négy év tanulságokban, sikerekben; színészi és emberi fejlődésemre nagyszerű lehetőséget adott nekem az itt töltött négy esztendő”, mégis Budapestre szerződött.

Galambos Erzsi nem köszönt el végleg a kecskemétiektől, gyakran játszott a későbbiekben is a hírös városban, így például 1967-ben a My Fair Ladyben vagy 1991-ben a Hello, Dolly! címszerepében. S hogy milyen fontosnak tartotta a kecskeméti éveit, arról későbbi visszaemlékezései is tanúskodnak. 1986 decemberében így vallott: „Ki merem jelenteni, hogy pályám során csak a kecskeméti évek voltak meghatározóak. Emlékszem szezonokra, amikor tizennégy bemutatónk is volt s mindegyikben játszottam. Nemcsak operettekben, zenés darabokban kaptam lehetőséget, hanem prózai művekben is. Igaz, kikötésem volt, hogy minden évadban legalább két prózai szerepet kapjak. Ekkor tanultam meg a színjátszás minden csínját-bínját. A kecskeméti időszakot fantasztikus iskolának tartom! A magabiztosságra, a rutinra ott tettem szert. Soha, de soha nem éreztem, hogy vidéki színésznő vagyok. [...] A régi színészházban laktam, a vasútállomás mellett. A restibe jártunk ebédelni, sokszor pedig ezt is elmulasztottuk, mert sokat tájoltunk a megyében. Minden nyáron két hónapot töltöttünk Baján. Az egész egy csoda volt!”

Varga Géza