Kecskeméti győzelemmel zárult a Közgazdasági Diákolimpia döntője

2023. 04. 06., 08:58
Andrási Szabolcs, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikumának diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2023-as versenyét szerdán Budapesten, a Corvinuson. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 13 település 16 iskolájának 25 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.
Forrás: www.mkt.hu

A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe.

A Közgazdasági Diákolimpia idei versenyfelhívására összesen 26 település – köztük a vajdasági Zenta és a felvidéki Érsekújvár – több mint 50 iskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok. Közülük a szerdai, budapesti döntőben 13 település 16 iskolájának 25 diákja mérte össze tudását.

Az országos döntő két fordulóból állt: délelőtt egy írásbeli teszten mérkőznek meg egymással a diákok, és közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból, professzorokból álló zsűri előtt. A döntős versenyzőket és az őket elkísérő pedagógusokat az írásbeli forduló előtt Pleschinger Gyula, a versenyt szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke, a Monetáris Tanács tagja és Takáts Előd, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, az MKT Monetáris Politikai Szakosztályának elnöke, a döntő zsűrijének elnöke köszöntötte.

A zsűri további tagjai: Csath Magdolna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára; Dombi Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense és Kocziszky György, a Miskolci Egyetem emeritus professzora, az MNB Monetáris Tanácsának tagja voltak.

A Közgazdasági Diákolimpia első három helyezettje: 1. Andrási Szabolcs (Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikuma); 2., Madár Gergely (budapesti Németh László Gimnázium); 3. Németh Boglárka (ózdi Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium).

Hármukon kívül, negyedik és ötödik helyezettként Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Kovács-Bordás Bálint (székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola) képviselheti hazánkat szeptemberben Pozsonyban, a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében.

Magyar Közgazdasági Társaság