Kecskeméti TE: önbizalommal teli Újpesthez látogatunk

KÖZLEMÉNY
2024. 05. 09., 19:02
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a KTE az Újpest FC vendége lesz péntek este 20:15-kor. A lila-fehér csatát egy nagy győzelem után várja a hazai gárda, míg a másik oldalon zsinórban három veretlen meccs után gyűjtenénk újra a pontokat.

Az Újpest az előző fordulóban biztosította be helyét az NB I-ben, ezt nem is akárhogyan tette, hiszen 7-0-ra legyőzte hazai pályán a DVTK-t. A nagy győzelem után ismét otthon léphet pályára vendéglátónk, az utolsó hazai találkozón pedig győzelemmel szeretne búcsúzni a drukkerektől. Egyébként is remekel ebben a párosításban az Újpest, hiszen 2022-es sikerünket leszámítva, pontot sem tudtunk még elhozni tőlük, ősszel 5-3-ra kaptunk ki.

Vendég oldalon a szakmai stábnak kellemes gondjai vannak, ugyanis mindenki letöltötte eltiltását, egyedül Nagy Krisztián végez rehabilitációs munkát külön a csapattól. A keret így gyakorlatilag teljes, ráadásul az utóbbi három fellépésén öt pontot szerzett veretlenül a gárda. A cél természetesen az, hogy újabb pontok kerüljenek még a csapat neve mellé a hátralévő két körben. A tavasz elején egyszer már legyőztük az Újpestet, akkor 1-0 lett a végeredmény Kecskeméten.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Elemeztük az utóbbi hetek mérkőzéséit, így az nem lepett meg, hogy az Újpest nyert, igaz, ehhez nagy különbségű végeredmény párosult. Amióta Mészöly Géza átvette a csapat irányítását, rendre sok helyzetük van, jól játszanak, nüanszokon múlott sokszor, hogy nem jól jöttek ki egy mérkőzésből. Ez benne van a futballban, de a keretük ezzel együtt erősség alapján az élmezőnyhöz tartozik véleményem szerint. Nagyon sok jó tulajdonsága van ennek a csapatnak, kreatív középpálya, rendkívül gyorsak átmenetekben is. Ezt magunk is megtapasztalhattuk a saját bőrünkön az 5-3-as meccsen. Három mérkőzésen öt pontot szereztünk, így jó hangulatban készültünk a találkozóra. Megvan a tétje, hiszen szeretnénk még feljebb lépni a tabellán, ehhez pontot, pontokat kell szereznünk.

Információk drukkereinknek

Az online jegyértékesítés a jegymester.hu oldalon már zajlik, itt a C1 elnevezésű vendégszektorba tudnak jegyeket vásárolni szurkolóink. Nagyon érdemes már most megvenni a jegyet, ugyanis lényegesen olcsóbb így, mint a helyszínen.

Külön vendég parkoló nem áll rendelkezésre, így a környékben tudnak helyet keresni drukkereink, ha autóval érkeznek.

A vendég kaput 18:45-kor, a vendég pénztárt 17:15-kor nyitják ki, bankkártyával is lehet jegyet venni. Az elővételes jegykedvezmény a mérkőzést megelőző napig él, a mérkőzés napján már online is csak emelt áron lehet belépőt venni. A vendég szektor a IV-es kapun keresztül közelíthető meg.

Jegyárak:

Elővétel: 1400 forint (online) és 1700 forint (helyszínen)

Meccs napján: 2600 forint (online) és 3200 forint (helyszínen)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu