Kecskemétre is jött Orbán Viktor után Magyar Péter

2025. 12. 06., 18:32
Bár sokan érkeztek más településekről, mégis kevesebben voltak Magyar Péter utcafórumán Kecskeméten, mint a korábbi alkalmakon. Győr és Nyíregyháza után Kecskemét volt a harmadik magyar város, ahol egy napon tartott rendezvényt a kormánypárt és a Tisza Párt.
A galéria 6 képet tartalmaz

Gödöllő, Nagykőrös, Békés– többek között ezekről a településekről érkeztek Kecskemétre Magyar Péter széchenyivárosi utcafórumára. Amióta azonban kiszivárgott a Tisza-csomag, már kevesebben mennek Magyar Péter alkalmaira. A Mandiner egy drónfelvételt is közölt az eseményről.

Az egyik résztvevő férfi Kiskunhalasról érkezett. Elmondása szerint nem párttag, de számára már „nem ember, aki mosolyogva néz a Fideszre”.

„Ez az Orbán Viktor lehetett volna Isten király, Mátyás király, ha nem ez a mocskos cigány fajtája… cigány az. Tolvaj fajtája, ez egy mocskos tolvaj” – nyilatkozta a fórum egyik résztvevője.

Egy másik rendezvényre érkező nemrég költözött Kecskemétre. Saját elmondása szerint nem nagyon ismerős még itt. Arra a kérdésre, hogy ismeri-e a körzetéhez tartozó jelölteket, annyit válaszolt, hogy nem ismer még senkit.

Az utcafórum végén bemutatták a jelölteket, de ők nem kaptak megszólalási lehetőséget. Azt azonban többször tartották fontosnak hangsúlyozni a rendezvényen, hogy újra megyéknek szeretnék hívni a vármegyéket.