Két kecskeméti bringásnak szurkolhatunk a Gran Fondo világbajnokságon

KÖZLEMÉNY
2024. 08. 22., 18:56
Az amatőr kerékpárversenyzés legrangosabb megmérettetésén vesz részt Gáspár Levente és Szekeres Péter. A kecskeméti Hírös ESC versenyzői a világkupákon elért eredményeikkel vívták ki a jogot, hogy magukra öltsék a nemzeti színű mezt, és képviseljék hazánkat. A dániai Aalborgban megrendezendő Gran Fondo világbajnokságon több mint 70 ország legjobbjai szállnak nyeregbe augusztus 29-e és szeptember 1-e között.
A galéria 10 képet tartalmaz

Mit kell tudni erről a versenyről?

A Gran Fondo világbajnokságot a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szervezi, és a világ legjobb amatőr versenyzői küzdenek meg az amatőr vb címért, három országúti kategóriában: mezőnyverseny, időfutam és 4 fős csapatverseny. Idén több mint 70 ország 3000 kerékpárosa mondhatja el magáról, hogy nem csak elindult a kvalifikációhoz szükséges Gran Fondo világkupa fordulókon, de a TOP 25%-ban végeztek. Nekünk sikerült, így kaptunk meghívást a világbajnokságra.

Mikor volt az első VB-tek, ez most kinek, hányadik alkalom?

Levi 2022-ben volt először Trentoban, Olaszországban, majd tavaly, 2023-ban Skóciában már mindketten kivívtuk a jogot, hogy időfutamban indulhassunk.

Legjobb eredményeitek, melyek hozzájárulnak mindehhez?

Levi korosztályában több alkalommal volt ezüst és bronzérmes a magyar időfutam Országos Bajnokságon, illetve számos országos versenyt nyert időfutam és országúti kategóriában. Nemzetközi szinten időfutam világkupákon sikerült két alkalommal dobogóra állnia (1 arany Törökországban 2023-ban, és 1 bronz Szlovéniában 2024-ben). Peti javarészt a mezőny első harmadában szokott végezni, és ő is büszkélkedhet dobogós helyezésekkel. Legjobb nemzetközi eredménye a törökországi Antalyában begyűjtött 2. helyezés, itthon pedig 2021-ben megszerezte az országúti OB cím címet.

Mindkettőtöknek felelős állása van, hogy és mikor készültök a munka mellett?

Ez így van, nem könnyű mindig megvalósítani az edzést, de priorizálás kérdése és lényegében a család és munka után rögtön ott van a sorban a kerékpározás, az edzés és versenyzés, amire időt, energiát fordítunk.

Mi a cél a mostani VB-n?

Mivel a kategóriánkban 70 induló lesz a világ 50 országából, ezért nehéz megjósolni az eredményt, de szeretnénk a mezőny első felében végezni. Talán még fontosabb, hogy magunkhoz képest tudjunk jól teljesíteni, és persze élvezni a versenyt. Idén 4 fős csapatversenyben is indulunk a vb-n, mint magyar csapat és küzdünk másik 24 csapattal egy belvárosi körpályán. Ez újdonság lesz számunkra, nagyon kíváncsiak vagyunk, mit tudunk belőle kihozni.

Hogyan finanszírozzátok a részvételt, mennyit segít a szövetség?

Mivel amatőr sportról van szó ezért a finanszírozás önerőből történik, viszont a mostani VB esetében mellénk álltak kecskeméti vállalkozások, akik segítettek minket a világbajnokságon való részvételben. Hálás köszönet a Kondenz Solar Kft-nek, a PCB Project Kft-nek és a Natix Kft-nek, hogy mellénk álltak és támogatnak bennünket.

Hány napig lesztek kint, mikor szurkoljon nektek Kecskemét?

Autóval megyünk Dániába, a TT verseny augusztus 29-én, a csapatverseny pedig 30-án lesz.

Hogyan tudjátok egymást segíteni akár az edzéseken, akár versenyeken?

A versenyeken nem tudjuk, mivel elsősorban időfutamon indulunk, itt pedig a szabály szerint egyedül kell teljesíteni a távot. Viszont a versenyre való taktikai felkészülést, valamint az edzések egy részét közösen csináljuk.

Szerintetek mi lehet az üzenete annak, amit csináltok?

Leginkább az egészséges életmód és az, hogy soha nem késő elkezdeni. Mi is 40 éves korunk körül kezdtük el a bringázást versenyszerűen. Emellett a kitartás annak érdekében, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, mivel szinte semmi sem lehetetlen, csak kell hozzá egy jó terv. És persze a tervet végre is kell hajtani. Mi pedig ezen dolgozunk. Ha ennek eredménye nem a dobogó, hanem az, hogy példánkat mások is követik, már akkor is megérte.