Kezdődik a szabadegyetem 36. évada

Hitélet, kultúra, egészség, sport és még napestig lehetne sorolni milyen témákkal foglalkozik a Hoffer Zoltán szervezésében megvalósuló Szigeti Jenő Szabadegyetem. A programsorozatot már 36. alkalommal rendezik meg, amely csütörtökön a Hírös Agórában veszi kezdetét.
A szabadegyetem 1989-ben indult, és rendre százas nagyságrendben fordultak meg a látogatók a rendezvényeken. A COVID, mint minden másra, erre is rányomta a bélyegét, de Hoffer Zoltán programigazgató kitartó munkájának köszönhetően továbbra sem lankad az érdeklődés.
A szabadegyetem az elmúlt időszakban foglalkozott a gyümölcsökkel, a példázatok világával, életsorsokkal, a szeretet törvényével, mondta a fő szervező. Most lesznek egészségügyi előadások is. Például hogyan lehet akár 7-10 évvel meghosszabbítani az életet. Az közönség házassággal párterápiával kapcsolatos előadást is meghallgathat. Terveznek lelki élettel kapcsolatos programot az életsorsok sorozat keretén belül. Hoffer Zoltán egy különleges eseményükre is felhívta a figyelmet: november 6-i előadásuk címe „A bor az európai kultúrában” lesz. Professzor Dr. Tokics Imre tart majd ismertetőt a népszerű témáról, aki könyvet is írt erről. Dr. Reisinger János irodalomtörténész is meghívást kapott erre az évadra, az ő előadásának a címe: Háború a szomszédban” lesz, ugyanis testközelből tapasztalta meg a háború borzalmait, mondta végül a programigazgató.
